Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)
A második világháború évei (1939—1944)
Termelése a háború alatt ekkor, vagyis 1942-ben érte el a legmagasabb szintet. Magas termelési mutatójának kialakulását a fokozódó katonai megrendelés és a visszacsatolt területek mezőgazdasági szerszámféleségekkel való ellátása segítette elő. 110 A gyár a hadsereg részére nagy mennyiségű fegyveralkatrészt, tüskés akadályhuzalt, gyalogsági ásót, patkóvasat, kocsitengelyt, ráfvasat és más katonai célokat szolgáló terméket gyártott. Az acélárugyár jelentősebb közszükségleti cikkeinek termelése q-ban kifejezve: 111 Üzleti év Termék neve 1938/39 1941/42 1943/44 q Tengely 3 101 14 234 13 840 Eke 6 223 19 235 11 420 Lapát 3 626 6 525 5 210 Villa 2 996 5 242 4 957 Szeráru 13 984 28 238 22 540 A háború utolsó két évében a gyár termelése már csökkent, bár dolgozóinak létszáma az 1944-es esztendő kivételével állandóan nőtt. Az acélárugyár létszáma 1939-től 1943-ig 2100 főről 2740 főre emelkedett, viszont 1944-re 2680 főre csökkent. A gyár termelése ugyanakkor 1943-ban 435 525 q-ra, 1944-ben pedig 420 023 q-ra esett vissza. A kormány termelési politikája következtében a nem kizárólag haditermékeket gyártó üzemektől egyre növekvő mértékben vonták el a nyersanyagokat. Emiatt a salgótarjáni acélárugyár állandóan anyaghiánnyal küzdött. Félkészgyártmányait a Weiss Manfréd Művekbe és más hadianyag gyárakba irányították. A közszükségleti cikkeket gyártó üzemeket a kormányzat árpolitikája is sújtotta, így az 1941/1942-es üzleti évben Salgótarján ekegyártása 186 513 P, a villáé 315 239 P, a lapáté 165 515 P, a szerárué 902 843 P ráfizetéssel járt a magas termelési költség, illetve a politikai megfontolásból alacsonyan tartott eladási árak miatt112 Mivel az acélárugyár a haditermelés mellett közszükségleti cikkeket is gyártott, ez hátrányos helyzetbe hozta. így fordulhatott elő, hogy az említett esztendőben az összes eladás 95%-át kitevő forgalmon a nyereség mindössze annyi volt, mint az 5%-nyi exporton. A háborús helyzet azonban az exportot mindjobban akadályozta, szinte majdnem lehetetlenné tette. A salgótarjáni Hirsch-gyár helyzete is egyre nehezebbé vált a háború vége felé. A bevezetett kötött gazdálkodás — mivel túlnyomórészt közszükségleti cikkek termelésére berendezett üzemként működött — egyre hátrányosabb helyzetbe hozta. Létszámát 1939-hez viszonyítva 884 főről 1944-re 640 főre csökkentette. Egészen másként alakult a Füleki Iparművek helyzete. A nagy teljesítményű, viszonylag modern üzemet, amely eddig elsősorban vastömegcikkek, edény, kályha stb. gyártására volt berendezkedve, korán átállították a hadigazdálkodásra. Elsősorban aknát és páncéltörő gránátot gyártott.
