Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

A második világháború évei (1939—1944)

Erre mintegy válaszul az Epreslejtősi-akna 600 dolgozója június 19-én sztrájkba lépett. A bányászok a korábbi ígéretek valóra váltásának sürgetésére elhatározták, hogy egyenesen az igazgatóságnál tiltakoznak, és ezért Salgótarjánba indultak. A baglyasaljai csendőrség azonban útjukat állta és mind őket, mind a velük együtt menetelő családtagjaikat durván bántalmazta, majd a tömeget szétoszlatta.

37 A csendőrség fellépése után a sztrájkoló bányászok azt kérték, hogy a megye főispánja, bellusi Baross József dr. a helyszínen hallgassa meg őket és tegyen lépéseket a bányászoknak tett korábbi ígéretek teljesítésére. A főispán azonban elhárította magától a bányászok kérését. Ezt követően újabb bányászcsoportok szüntették be a munkát, s így a sztrájkolok száma már több mint 2000 főre növekedett. A sztrájkhullám terjedése a hatalom birtokosait és az erőszakszervezetek megyei vezetőit félelemmel töltötte el. Ez tükröződött a vidéki rendőrfőkapitánynak a belügyminiszterhez küldött jelentésében is, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy a „bányamedencében kb. 7000 munkás van, s számolni lehet azzal, hogy holnap, holnapután az egész bányavidék sztrájkba lép, ha intézkedés nem történik. Számolni lehet az üveggyári munkások sztrájkjával is, akik bár megkapták a felemelt munkabért, mégis szimpátia sztrájkot akarnak rendezni."

38 Az elkeseredett bányászok sztrájkja a későbbiekben egyre nagyobb méreteket öltött. Csatlakozott hozzá a ságújfalusi üzem 300 dolgozója is.

39 Június 21-én bejelentette a leállást a kisterenyei üzem 700 és a Bárna-völgyi üzem 467 dolgozója. A többi üzem is egymás után állt le, és így június 23-ára a szénmedencében már 4200 bányász sztrájkolt/*

0 A kialakult helyzettől és az esetleges következményektől megriadt főispán jelentésében sürgette a felettes hatóságok közbelépését. S most már ő is kénytelen volt elismerni a dolgozók követelésének jogosságát és rámutatni arra, hogy sok az olyan nagycsaládos bányász, akinek 4—5 gyerekkel a havi 60—70 pengőből kell megélni/

1 Az iparügyi miniszter hosszú huzavona után, június 27-én bérmegállapító bizottságot küldött ki dr. Hirschler Rezső vezetésével. Megállapításaikat azonban nem fogadta el, mivel azok megfeleltek a valóságnak. Ezért újabb bizottságot küldött ki, s csak az újabbb bizottság vizsgálata után született meg a döntés. Az első bizottság 29—00%-os béremelést javasolt, a második csak 11—15%-ot/'

2 A miniszter az utóbbit léptette életbe. A bányamunkások, miután bizonyos mértékben orvosolták sérelmüket, beszüntették a sztrájkot. Látták, hogy a tőkésektől nem tudnak többet kicsikarni, mivel azok jelentős széntartalékokkal rendelkeznek, tehát meg kellett elégedniük a szerény eredménnyel. Schmidt vezérigazgató-helyettes, aki — annak ellenére, hogy félt a munkások haragjától — nem volt hajlandó a munkabérek megnyugtató módon való rendezésére, most úgy látta, hogy az újonnan megállapított béreket a bányászok zöme nem tudja majd elérni. Ennek ellenére a kismértékű béremelést sem helyeselte: „ rendkívül nyugtalanító, sőt egyenesen katasztrofálisnak éreztem — írja — a teljesítmény csökkenését az 5,20 pengős minimális átlagos vá-