Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

A második világháború évei (1939—1944)

vezeteinek a felszámolása és a kommunisták, valamint más haladó szellemű emberek kegyetlen üldözése. A politikai jogfosztás a magyar nemzetiségű lakosoknál is súlyosabban érintette azonban a nem magyar nemzetiségűeket. De az Egyesült Magyar Párt vezetői és tagjai bosszújának számos, lényegében semmiféle pártba nem tartozó magyar is áldozatul esett: földjét elvették, vagy állásából felfüggesztették, illetőleg elbocsátották. Olyanok is voltak azonban, s nem is kevesen, akik a bécsi döntés után „ébredtek rá" nemzetiségi hovatartozásukra és — hűségüket bizonyítandó — durvábban bántak a helyi lakossággal, mint az „anyaország"-beliek, vagy a magyar nemzetiségű hivatalnokok, közalkalmazottak. A személyi kérdések tisztázására ún. igazoló bizottságokat állítottak fel, s azok voltak hivatva dönteni az igazolási eljárás alá vontak „magyar hűségéről", ami azt jelentette, hogy a „hűtleneket" elbocsátották állásukból, megfosztották birtokaiktól, vagy más tekintetben szenvedtek súlyosabb hátrányt. Az igazolási eljárásokat azonban nem elsősorban a katonai, hanem a polgári hatóságok végezték. A főispán intézkedésére vizsgálták felül a pedagógusok, ügyvédek, orvosok, gyógyszerészek stb. működését, tevékenységét. Sőt, a felülvizsgálatot kiterjesztették azokra a nyugdíjasokra is, akik a magyar államtól továbbra is valamilyen járadékhoz kívántak jutni. A Horthy-rendszer „felvidéki" berendezkedése, különösen a katonai közigazgatás nyomasztóan hatott a politikai légkörre, a lakosság hangulatára, egyre sűrűsödtek az elégedetlenség hangjai, a katonai közigazgatás mielőbbi megszüntetésének sürgetése. A polgári rend és közigazgatás kiépítését bellusi Baross József, az új főispán irányította. Mindenekelőtt a csendőrőrsöket, a rendőrség szervezetét állították fel, majd az elöljáróságokat, a közigazgatást szervezték újjá. A közhivatalok azonban jórészt üresen álltak, hiszen a cseh és szlovák nemzetiségű tisztviselők túlnyomó többsége a bécsi döntés után eltávozott a helyéről. Pótlásukra hatalmas méretű „kirajzás" indult meg az „anyaország"ból. Az ideérkező tisztviselők, értelmiségiek azonban nemcsak a legjobb helyeket igyekeztek elfoglalni, hanem egyidejűleg a Horthy-rendszer közszellemét, úri világának szabályait és szokásait is meghonosítani a csehszlovák „fertőzésnek" kitett lakosság körében. A hatóságok hatalmas propaganda-hadjárat megindításával, a nacionalizmus és a sovinizmus állandó szításával igyekeztek a Horthy-rendszert népszerűvé tenni a helyi lakosság körében. Erre használták fel ifj. Kolfcai Ernő losonci polgármester és Herczeg József losonci főszolgabíró beiktatását, továbbá a katonai csapatzászló adományozási ünnepségeket, az iskolák és különböző társadalmi szervezetek, egyesületek ünnepségeit, valamint az egyházak vallásos rendezvényeit. A lakosság egy része kezdettől fogva nem lelkesedett az új berendezkedésért, még kevésbé örült a polgári demokratikus vívmányok felszámolásának. A nacionalizmus szellemétől átitatott rendezvények azonban kétségtelenül hatással, s helyenként nem is kis hatással voltak a megye politikai légkörére. E hatást erősítette az is, hogy az 1938-ban Darányi által meghirdetett fegyverkezési program végrehajtása következtében csökkent a munkanélküliek száma és valamivel javultak az életkörülmények is. De a Horthy-rendszer erejéről és