Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az önkényuralom évei (1849—1867)

Mezvik Károlyt, júliusában Szokol Jánost, októberében Kálna Mártont, novemberében Prohászka Mátyást. Az elbocsátások gyakorisága azt bizonyítja, hogy a bérharcok, a küzdelem a tőkével állandó jellegű volt.''

7 Akadályozta a munkásmozgalom fejlődését a magyar munkásmozgalom általános fejletlensége és az, hogy az önkényuralom éveiben hazánkban minden szervezkedést a legdurvábban elnyomott az új szabadságharctól félő osztrák hatóság. A nagyobb mozgalmak kibontakozását azonban gátolta a munkások nemzetiségi megosztottsága is. A különböző nyelven beszélő, különböző területekről a salgótarjáni medencébe kerülő munkásoknak idő kellett ahhoz, hogy megértsék egymást és az új körülmények között megtalálják egymás kezét. A munkásmozgalmat akadályozó tényezők ellenére már 1867-ben Salgótarjánban, illetve környékén egy, a magyar munkásmozgalomban is korai, bányászsztrájkról tudunk. A salgótarjáni sztrájk előzménye a selmeci bányászok lázadása volt 1852 februárjában. A Selmecbányái nagy bányászsztrájk résztvevői közül nagyon sokan kerültek a nógrádi szénmedenoébe. Az ő vezetésükkel és tapasztalataik alapján tört ki a sztrájk 1867-ben Salgótarjánban. A külföldi munkássajtóban is nyoma volt e jelentős bérharcnak. A londoni Trade Union Herald 1887. december 21-i számában öthasábos cikkben számolt be a salgótarjáni eseményekről. 1867. november 30-tól december 4-ig állt a munka a bányákban. A Társaság végül is kénytelen volt engedményeket tenni, és a 30 krajcáros műszakbért 50 krajcárra, valamint az évi 12 mázsát kitevő szénjutalékot 16 mázsára emelni. Az a tény, hogy az I. Internacionálé időszakában Angliában is foglalkoztak a salgótarjáni sztrájkkal, nem okvetlenül jelent kapcsolatot azzal, de szépen szemlélteti a munkásmozgalom nemzetközi élénkülését. A salgótarjáni munkások e jelentős megmozdulása ellenére 1867 előtt szervezett munkásmozgalomról beszélni még nem lehet.

68