Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)
A Magyar Tanácsköztársaság 1919. március 21—augusztus 1.
házak számbavételéhez, mivel az utasítás végrehajtásakor a kistulajdonosok, a csak lakóházzal rendelkező szegény rétegek helyzetét is figyelembe kellett venni. Az április 26-án megalakult bizottság első intézkedése volt, „hogy a lakbért f. évi április 6-tól visszamenőleg 20%-kal" csökkentette. Az albérlők közötti vitás lakásbérezési viszonyok elrendezését 1 is magára vállalta a bizottság, és megállapította, hogy egy különbejáratú szoba után a havi lakbér 100 korona. Három osztályba sorolták a lakásokat, az elsőnek a havi díja 150—200 korona, a másodiknak 40—80 korona, a harmadik osztályba sorolt lakások bérét 20—30 koronában határozták meg. A bizottság rendeletileg három szobában maximálta a lakószobák számát, az azon felüli szobákat a rossz lakásviszonyok között élőknek kellett kiutalni. 92 A lakáshivatal égisze alatt Schwarcz Zsigmond mérnök érdekes terve is megtárgyalásra került, amellyel a lakásínséget kívánta volna az egész megyében felszámolni. Terve szerint „minden igénylő 400 négyszögöl telket kap. A telket azonban 8—10-es csoportokban szándékozik összefoglalni, hol az ugyanannyi lakó egy-egy kis kommunista társadalmat alkotna, közös gyümölcsös és zöldséges kerttel, közös mosó, fűtő, esetleg főző berendezéssel." A tervezet megvitatására összehívták a megyei, járási direktóriumok képviselőit, akik a tervet országos pályázattal kívánták megoldani. A terv a nincstelenek támogatására készült elsősorban, £s kimondták, hogy „ki pedig nincsen olyan kedvező helyzetben, az egy fillér hozzájárulás nélkül is örök bérletben bírja ezt anélkül, hogy annak birtoklásában őt és utódait az évi lakbér befizetése esetén bárki is háborítaná". 93 A kétségkívül érdekes terv realizálására azonban nem kerülhetett sor. A szociális intézkedések kapcsán kell szólnunk a volt uralkodó osztályok ellen végrehajtott ingó és ingatlan vagyon elkobzására tett intézkedésekről, mert ezek legnagyobb részben a volt elnyomott osztályok helyzetének javítását célozták. A legnagyobb ingó és ingatlan tulajdonnal az egyházak rendelkeztek, amelyeknek összeírását a direktóriumok végezték el. A salgótarjáni egyházak minden vagyonát lefoglalta a Venczel Gyula direktóriumi tag vezetésével megalakult bizottság. 94 Balassagyarmaton, a Somló József vezetésével megindult vagyonelkobzás során az egyházak „értéktárgyairól, drágaságairól, arany és ezüst kegyszereiről leltárt vettek fel". 95 Ezek a bizottságok valósították meg azt a kormányzótanácsi rendeletet is, amely arra utasított, hogy a kastélyok, parkok átvételét hajtsák végre. A „direktórium kiküldöttei sorra jelennek meg... a kastélyokban és ehhez hasonló úri házakban, és végrehajtják a rendeletet". Különös gonddal jártak el az olyan úri ingatlanok összeírásánál, amelyeknek tulajdonosa elmenekült. A leltározás és „zár alá vétel" lebonyolításával megbízott megyei bizottságot Feledi Lajos és Gáborik József irányította. 96 A tanácsállam kezelésébe vette — többek között — Pásztón a gróf Almássy-kastélyt és a környező parkot, amelyet megnyitottak a nép, s elsősorban a gyermekek előtt. A községi direktórium a kastély és a park gondozásával Gottlieb Miklóst bízta meg. 97 Bérceién a Kállay-kastély és ingóságait a községi direktórium vezetői leltározták. 98 A rendelet végrehajtásával Nógrád megyében is a nép közkincsévé lettek a volt feudális birtokosok parkjai, szórakozóhelyei, kastélyai.
