Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

A Magyar Tanácsköztársaság 1919. március 21—augusztus 1.

a korabeli sajtó így írta le: „a gyűlés f. hó 22-én folyt le a városház nagytermében meglehetősen zajosan, mert hiszen, amikor a kommunisták és szocialisták egyek lettek, külön kommunista párt alakítására semmi szükség nincsen, hacsak nem azért, hogy a magyar szocialista párt egységét megbontsa. A jelenlévő szocialisták ennek kifejezést is adtak, ez azonban nem zavarta meg azt az egy pár »külön-kommunistát«, hogy tagfelvételeket ne eszközöljön."

16 A pártalakulást a szociáldemokraták eddigi tevékenységével való elégedetlenség magyarázza. A balassagyarmati szociáldemokrata vezetőség egy részének opportunista, a megyeszékhely polgárait kiszolgáló politikája volt a baloldali szervezkedés alapvető oka. Az egységes párt azonban mégis létrejött március 23-án, és a külön pártot kívánó kommunistákat ekkor már a Magyarországi Szocialista Párt balassagyarmati szervezetének vezetőségében találjuk. Az egységes párt vezetője Kiss Gyula nyomdász lett, választmányába bekerült Murár Lajos ács, Motyovszky Pál nyomdász, Györgyfy Sándor adóhivatali tisztviselő, dr. Somló József ügyvéd.

17 Az egységes pártban is jelentős szerepet kapott Somló József, aki politikai tevékenységével sok kárt okozott a pártélet területén. A Salgótarjánban és környékén kibontakozó szocialista szervezeti élet demokratikus körülmények között fejlődött, azonban ez korántsem jelenti, hogy probléma nélkül alakult volna meg az egységes munkáspárt helyi szervezete. A március 22-i salgótarjáni egyesülési népgyűlésen a kommunista vezetők szerezték meg az irányítást, azok akik a pártszervezet decemberi megalakulásától kezdve a munkásmozgalom balszárnyához tartoztak. A pártelnöki tisztséget Gólián András bányai pék kapta, és a párt választmányába kerültek: Bozó György, Kominek Lajos, Oczel János salgótarjáni acélgyári munkások.

18 A kommunista forradalmi program végrehajtása elé nem gördült elvi akadály, hiszen a direktóriumi tagok nagy része, az egyesült munkáspárt teljes vezetősége, a kommunisták soraiból került ki. Mindezek ellenére a kommunista vezetőknek ig«n nehéz volt a dolguk. A volt szakszervezeti vezetőség akciói sok nehézséget okoztak. Különösen a vas- és fémmunkások vezetőségének politikai tevékenysége jelentett nagy veszélyt, mert a szakszervezeti mozgalom keretein belül lehetőség volt a jóindulatú, de tájékozatlan munkások megtévesztésére. A szakszervezet jobboldali vezetősége tevékenységével bebizonyította, hogy a munkáspárton belül nem jött létre tartós egység. A vasasszakszervezet vezetőségi tagjai közül Németh Lajos, Ilek János, Csizi József támogatták a salgótarjáni csoport elnökét, Percze Istvánt. Percze nagy erővel vetette be magát a kommunistaellenes agitációba. A róla szóló későbbi jellemzés szerint: „legerősebb működést fejtett ki a bolsevista eszmék ellen".

19 Lényegében hozzájuk húzott — ha nyíltan nem is csatlakozott — Hack Gyula, az acélgyári üzemi tanács elnöke is, aki a szocialista forradalom követeléseit és célkitűzéseit már nem tudta követni. A kommunistáktól a szakszervezeti mozgalom „egységét féltette". Elveiben megmerevedett szociáldemokrata funkcionárius volt, aki „a kommunistákkal szemben mindig régi szakszervezeti szociáldemokrata felfogását hangoztatta, és a számára idegen kommunista elemeket a gyártól minden erejével távoltartani igyekezett".

20 Erősítette a jobboldalt az is, hogy az acélgyári munkások között annak szélsőséges képviselői is megtalálhatók voltak. A szakszervezeti mozgalomban kialakult jobboldal az acélgyári vezetőséget legtelje-