Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

rében állapította meg a közgyűlés, hogy a rekvirálások, ezen belül is az állatrekvirálások sérelmeket okoztak és a háborús intézkedések közül ezek élesztették fel a legnagyobb elkeseredést. Az egész megyére kiterjedő marharekvirálások megfosztották a mindennapi élelmet és igaerőt biztosító állatoktól a falvak lakosságát. Ennek ellenére csak a háború befejezése előtt két héttel hívta fel és kérte a közgyűlés a földművelésügyi minisztériumtól a rekvirálások megszüntetését.

205 Miközben a nógrádi parasztok terményeit katonai erővel szedték össze, hogy az osztrák, német városokat élelmezni tudják, a megye közellátása 1918ban a legsúlyosabb problémák előtt állt. Az alispáni jelentés kénytelen elimerni, hogy az eddigi 25 vagon liszt helyett csak 12 vagon lisztet szállítanak le és mivel 52 ezer ellátatlan van a megyében, egy-egy főre havi 5 kg sem jut. 1918ra már a megye nagyobb településein, Balassagyarmaton, Losoncon, Salgótarjánban ún. „hadi konyhákat" állítottak fel, ahol az éhező gyerekek étkeztetését látták el. A balassagyarmati hadikonyhán 300 gyerek és 100 felnőtt kapott ebédet. A nehéz élelmiszerhelyzettel kapcsolatban Tóth Gyula salgótarjáni bíró panaszos levelében elmondta, hogy a községben 441 ellátatlan volt, akik számára 7,20 kg fejadag mellett 310 q lisztre, 10 kg-os havi fejadag mellet 444 q búzára lett volna szükség. „Ennek dacára az elöljáróság tudomására jutott, hogy Luby István földbirtokos 2 vagon búzát ajánlott fel a Haditermény Rt.-nak és azt közeljövőben el akarják szállítani." A munkástelepeken a minimális ellátást sem tudták biztosítani. A salgótarjáni bányászok a panaszbizottsághoz fordultak. Panaszaikban előadták, hogy „1914-ben azt ígérték, ... ruha, élelem tartalék van a bányáknál az árak, de a munkabér sem emelkedik a háború alatt, a helyzet az, hogy a munkabér, a szakmány csökkent, a ruha, a lábbeli, az élelmezés 4—5, sőt többszörösére emelkedett és nem is kapható." A munkások panaszolták, hogy adósságaik nőttek, „többeknek 900—1000 koronás adóssága" is volt a társasággal szemben. Rámutattak a panaszlevelek arra is, hogy az állami kiutalásokat hogyan sikkasztották el. „Krajcsovics, mizserfai raktáros éjjel űzi már machinációit. 65 mázsa árpa érkezett a munkások részére. Szolgabírói rendeletre ebből a jegyző 10 mázsát, az aljegyző 10 mázsát, a tanító 5 mázsát, a csendőrőrmester 10 mázsát, a csendlegénység 10 mázsát, a főgondnok 10 mázsát, a főmérnök 5 mázsát, a munkásoknak 5 mázsát osztott szét." A bányavidékeken uralkodó terrorra utal a panaszlevél befejezése: „történik itt más is, melyekről sajnos nem lehet írni, de egyet megüzenhetünk, hogy a munkásokat ütlegelni senkinek sincsen joga, akármilyen rangú úr legyen is az illető".

206 1917—1918-ra a belső gazdasági helyzet szinte elviselhetetlennné vált a megyében, de különösen a munkástelepüléseken. A háború nemcsak gazdaságilag merítette ki a megyét, hanem elhasználta az embert is. A háború egész időszaka alatt folytatódott a front ellátása ágyútöltelékekkel. Már 1914-ben újrasorozták a 24 és 36 éveseket. 1915-ben behívták pótsorozásra a 42—50 éveseket. Ugyancsak 1915-ben újrasorozták az 1865— 1897-ig terjedő korosztályokat. Már 1914-ben „hős fiúk" címmel lelkesítették az érettségi előtt álló fiatalokat a katonai bevonulásra, és hadiérettségi ígére-