Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

ták őket. E zavargásból zendülésbe átmenő megmozdulás során egy Rudnay Imre nevű cipészlegényt, aki csak mint néző vett részt az eseményekben, a feldühödött gránerek úgy „agyba-főbe" vertek, hogy az rögtön szörnyethalt. A lázongásról szóló leírások kiemelték, hogy a gránerek háborgatták a békés polgárokat, továbbá azt is, hogy csak a bányánál dolgozó gránerek mint önálló csoport vettek részt a tüntetésben, nem zárkóztak fel mellettük az egyéb nemzetiségű bányamunkások, akiknek a helyzete pedig bizonyára ugyanolyan volt, mint a gránereké. A főszolgabírónak az az intézkedése, hogy a polgárőrséget is felvonultatta, bizonyítja, hogy a község lakosai elzárkóztak a mozgalomban való részvételtől. A tudósítók következetesen mindig csak „mint gránereket, krajnaiakat" említik a tüntetőket, és sohasem használták a „bányász, a munkás vagy bányamunkás" kifejezést, mintha nem is gazdasági, hanem nemzetiségi okokból került volna sor a tüntetésre. A megye munkásságának szervezkedését akadályozta, a nemzetiségi megosztottságon túlmenően az, hogy a bányamunkások egy része, különösen a kezdeti időszakban, időszaki munkás volt. A téli hónapokban a szén iránti kereslet megnövekedésével a bányánál nagy számban alkalmaztak időszaki munkásokat is, elsősorban Magyarország északi megyéiből származó szlovák munkásokat. Ezek az időszaki munkások a bányát csak átmeneti kereseti helynek tekintették, így azok szervezése, bekapcsolása a munkásmozgalomba rendkívül nehéz voít. Ugyanez vonatkozik azonban a külföldi munkások, elsősorban a külföldi bányamunkások egy jelentős részére is. Többségükben ezek sem óhajtottak letelepedni a megyében, egy-két, esetleg több éves átmeneti időszaknak tekintették csak nógrádi tartózkodásukat.

159 A nógrádi munkásság egységes fellépését akadályozó tényezőket mesterségesen igyekezett az uralkodó osztály elmélyíteni. A nyelvi, nemzetiségi tekintetben megmutatkozó különbségekből képtelen „teóriákat" állítottak fel, melynek a célja mindenkor a munkások szembeállítása volt. E hamis elméletekből az alábbihoz hasonló „bölcs" következtetéseket vontak le: „a magyar csak korlátolt mértékben bírja és szereti a munkát, melyben fölötte válogatós és inkább alkalmas egész munka elkészítésére, mint a szükséges munkafelosztásban nyert speciális szerepének betöltésére", „a szláv bírja ugyan a munkát, és idővel jól beilleszkedik a gépiesen végzendő teendői körébe... eredeti tehetségekben azonban szegény". Ilyen és ehhez hasonló álokoskodások, sőt rágalmak csak egy célt szolgáltak, hogy a munkásokban faji megkülönböztetést, nemzeti gyűlölködést szítsanak. De különös előszeretettel hivatkoztak „a magyar munkások hazafiságára, nemzeti öntudatára, magyar büszkeségre, magyar józanságra" is, ha a munkásmozgalmak leszereléséről, a munkásság egységének megbontásáról volt szó.

160 A megye úri osztálya még a feudalizmusban nyert gazdag politikai és szervezési tapasztalatokkal felvértezve mesteri tökéletességig fejlesztette a kasztszellem kialakítását. A kasztszellem a dualizmus korának általános jellemzője volt, az ipartelepeken azonban mesterségesen és tudatosan a legapróbb részletekig kidolgozva jelentkezett. A nógrádi iparvidéken a megosztás az üzemek közti ellentétek kiéleződésével, az üzemek rangsorolásával kezdődött. Salgótarjánban pl. megkülönböztették az acélgyáriakat, a bányászokat, az