Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)
Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)
A nógrádi munkássorsra illettek Ady Endre szavai: „Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, Éhe a Szépnek hajt titeket. Nagyobb igaza sohse volt népnek, Hitványabb Nérók még seholsem éltek". 15 " A MUNKÁSMOZGALOM KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE A munkásság helyzetéből az egész korszakon végighúzódó erőteljes munkásmegmozdulásokra lehetne következtetni. A megye munkásmozgalmának története azonban arról győz meg bennünket, hogy a munkásság hosszú érési időszak után, ösztönös megmozdulásokon keresztül, jutott el a tudatos mozgalomhoz. Hiába érezte a nógrádi proletár, hogy helyzete tűrhetetlen, és nincs mit vesztenie, sikert ígérő harcba csak akkor indulhatott, mikor már kiépítette szervezeteit. Igaz, az érés, a felkészülés időszaka maga is harci időszak volt. Az uralkodó osztály helyzeti előnnyel rendelkezett, melynek legfontosabbika a hatalom birtoka volt. E hatalmon belüli helyzet tette lehetővé számára, hogy irányitóan tudjon hatást gyakorolni a mozgalmak megfékezésére, elnyomására. A vezetésben való jártasság, a műveltségi fölény, az osztályérdek korai felismerése segítették őt abban, hogy mesterien alkalmazza mind a durva elnyomást, mind a „divide et impera" elvet. A munkásmozgalom ereje . és igazsága, e küzdelem résztvevőinek történelmi nagysága csak az őket elnyomó hatalom ismeretében válik teljessé. . „ Á munkásmozgalom kibontakozásának megfékezésére, a munkásság elnyomására a tőkések a dualizmus egész időszakában legáltalánosabban a nyers erőszakot alkalmazták. Ennek végrehajtására és gyakorlására építették ki azokat a hatalmi szerveket, melyek a megyei munkásmozgalommal szemben elsődleges, de ugyanakkor végső fegyvert is jelentettek számukra, a munkásság megmozdulásainak letörésére. A megyei burzsoázia legfontosabb hatalmi szerve maga a vármegye volt, mely egész hatalmi és közigazgatási gépezetével mindenkor készen állt a legkisebb megmozdulások elfojtására is. A legjelentősebb munkásterülete a megyének a salgótarjáni iparvidék volt. Itt a községnek mint testületnek is, kiemelt feladata a rend, az erőszak biztosítására szükséges fegyveres erő megteremtése, melyhez a járás és a megye mindenkor maximális malis támogatást adott. Már az 1868. április 20-án tartott megyei közgyűlésen foglalkoztak azzal a szolgabírói jelentéssel,'mely Salgótarján községben a kőszénbányánál alkalmazott „rakoncátlan munkások féken tartására" egy állandó pandúrnak a községben történő elhelyezését kérte. A bányatársaság és a vasgyár kezdeményezésére azonban a csendbiztosi székhelyet is Salgótarjánban helyezték el. A csendbiztosok ellátására a más kérdésekben oly fukar bányatársulat évi 250 forintot, a vasgyár évi 150 forintot ajánlott fél. 1873-ban a megye közgyűlése helyt adott Salgótarján község és az ottani társulatok kérésének, hogy „A kőszénbánya telepeken és a vasfinomító gyárban nagy számban működő idegen munkások kicsapongásainak fékezésére Salgótarjánban szolgabírói hivatalt létesítsenek". A füleki járáshoz ugyanak-
