Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az önkényuralom évei (1849—1867)

dárosztagokat, ez utóbbit később Salgótarjánba helyezték át. Nagyszámú, szétosztott csendőrségre volt szükség a megye lakosságának féken tartására. A csendőrség különleges jogokat élvezett, az ellene elkövetett szóbeli vagy tettleges bántalmat az ostromállapot alatti Magyarországon a haditörvények szerint büntették. Ennek ellenére a megyefőnöki jelentések a csendőrök elleni ellenszegülések elszaporodásáról panaszkodtak. Gyakori volt, hogy a csendőröket és a megyei hatóságokat tettleg is bántalmazták. A legsúlyosabb megtorlásról — mely sohasem maradt el — az állandó rögtönítélő bíróságok gondoskodtak. Ilyen bíróságok működtek Füleken, Szécsényben, Szirákon és Kékkőn, hol haditörvények szerint, statáriális úton ítélkeztek.

6 Az abszolutizmus korszakát bemutató és értékelő polgári történetírás a megtorlást általában az uralkodó osztály egyes tagjainak felelősségre vonására szűkítette le. A megye életének története bizonyítja, hogy a megtorlás ennél sokkal szélesebb, sokrétűbb és mélyebb volt. Nem állt meg a vezetők meghurcolásánál, börtönbe vetésénél, hanem kiterjedt a megye egész lakosságára. Mindazok ellen, akik a szabadságharc idején tisztséget vállaltak és abban aktívan részt vettek, a kollektív felelősségre vonást alkalmazta az ellenforradalmi rendszer. A pesti haditörvényszék elé kerültek a megye politikai, katonai, gazdasági vezetésében kiemelkedő szerepet betöltő Ráday Gedeon volt főispán, Kubinyi Ferenc, Frideczky Lajos, Stréter László volt képviselők, Básthy Miklós volt főszolgabíró, Szontágh Pál volt külügyminiszteri fogalmazó, Stréter Lajos volt honvéd ezredes, Horváth Elek volt alispán, Berényi János, Veres István, Jezerniczky Sándor vadászcsapatbeli tisztek, Hazafi Károly, aki a szabadságharc időszakában a puskaagyak gyártását irányította a megyében, Draskóczy Károly evangélikus, Csuty Zsigmond református és Izmády Károly római katolikus lelkészek stb. Stréter Lajost halálra ítélték, fogságából azonban sikerült megszöknie és később az olaszországi magyar légió egyik parancsnoka lett. Halálra ítélték Kubinyi Ferencet és Csuty Zsigmondot is, mindkettő ítéletét azonban amnesztiával börtönbüntetésre változtatták. A vádlottak többsége több hónapos vizsgálati fogság, hosszabb-rövidebb börtönbüntetés kitöltése után szabadult csak. Távollétükben ítélték halálra Pulszky Ferenc külügyi államtitkárt és Mérey Mórt, Madarász László volt titkárát. Hadi törvényszéki vizsgálatok, bebörtönzések azonban az előbb említett körnél jóval szélesebb réteget érintettek. Mint közönséges rablókat börtönbe zárták a volt gerillákat. A balassagyarmati börtön naplója számos nógrádi gerilla és vadász nevét őrzi, akiket közönséges bűnözőkként tartottak fogva 1850től kezdve. Börtön várt azokra az egyszerű tanítókra, jegyzőkre, értelmiségiekre is, akik községükben bátran kiálltak a forradalom mellett. Hazafias verséért és bátor kiállásáért került börtönbe pl. Koválcsik János lesti jegyző. Honvéd fiáért és nemzetőr múltjáért hurcolták a balassagyarmati börtönbe Fábry nevű „oskolatanítót". Börtönnel büntették azokat is, akik az üldözötteknek otthont, menedéket adtak, s ezeknek sorából Madách Imrét, nemzetünk nagy költőjét emeljük ki. Az ellenforradalmi rendszer legszívesebben a legkisebb hivatalnokot, alkalmazottat is haditörvényszéki vizsgálatra rendelte volna. „Igen kívánatos lenne — mondta a megyefönöki jelentés — minden iskola oktató, rajz-, ze-