Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

tosuít. Ezt bizonyítják a következő adatok is. A bányászok közül 4935 a füleki járásban, 1438 a szécsényi járásban élt, ezzel szemben a balassagyarmati járásban csak 40 bányászt találunk. A megye keleti felén nemcsak az ipari városok — mint Salgótarján — lakosságának túlnyomó többsége került ki nagyüzemi munkásokból és bányászokból, hanem nem egy falu lakossága is. Zagyvapálfalva 1400 kereső lakosából 928, Karancsalja 483 kereső lakosából 302, Kazár 517 kereső lakosából 259, Etes 921 kereső lakosából 686, Nemti 312 kereső lakosából 182, Mátranovák 607 kereső lakosából 258 stb. bánya- és nagyipari munkás volt.

139 A nagyüzemi munkásság tehát a megye keleti felében helyezkedett el és ennek következtében itt bontakozott ki erőteljesen a munkásmozgalom is. A MUNKÁSOSZTÁLY HELYZETE A nagyipar civilizációt teremtő ereje alapvetően változtatta meg a megye arculatát. A megye keleti felében az acélsínek mellett új és gyors fejlődés következett be. Régi települések helyén újak születtek, melyek az életben is megfojtva a régit, az újat vitték győzelemre. E megváltozott városiasodó élet szíve Salgótarján volt. A Tarján patak mentén elterülő szűk völgy gyárkéményeivel, a hegyoldalakra felkapaszkodó házaival, barakkjaival, sürgő-forgó életével az álmos nógrádi falvak után modern ipari centrum benyomását keltette. Ennek az érzésnek adott hangot az 1880-as év névtelen utazója, ki e várost látva igazi, „magyar Birmingham"-nek nevezte. A megye iparvidékeinek fejlődése valóban gyors, „amerikai" ízű volt. Az ipartelepek népességnövekedésének száraz számadatai mögött a fejlődés valósága húzódik meg. 1860-ban Salgótarján még csak alig 900 lakosú község. 1884ben 6316 lakosával már megelőzte Losoncot (5027 lakos), a megye egyetlen rendezett tanácsú városát, és megközelítette Balassagyarmatot (6788 lakos), a megye székhelyét. 1900-ban Salgótarján már a megye legnépesebb települése, 13 544 lakosával messze maga mögött hagyta a szintén fejlődő 10 682 lakosú megyeszékhelyet és a 9530 lakosú Losoncot. A kis falu lakossága rövid 30 év alatt mintegy 15-szörösére nőtt, s jelentősége nemcsak a megye, hanem az egész ország gazdasági életében számottevő lett, hiszen az ország széntermelésének több mint negyedét a nógrádi szénbányák adták. Az ipar teremtő erejét az iparvidék kisebb jelentőségű telepeinek fejlődése is szemlélteti. Málnapatak lakosainak száma meghaladta az 5000 főt. Homokterenye, Karancsalja, Baglyasalja, Mátranovák, Kisterenye megkétszerezve, megháromszorozva a lakosság számát kis településekből jelentős községekké váltak. Legszembetűnőbb a kis Inászó-puszta fejlődése. 1867 előtt egy-két juhász legeltette itt nyáját. 1881-ben már 1912 lakosú jelentős település, megközelítve az ősi Füleket (1933 lakos), a történelmi Nógrádot (1474 lakos). A régi hatalmat, a múltat idéző várak mellett büszkén emelkedtek az égre az új hatalom jelképei, a gyárkémények, az aknák tornyai. Ipartelepek nőttek ki a földből, melyeket a dolgozó ember teremtő ereje hozott létre, töltött meg élettel, és egymást követő generációk bölcsői, koporsói tettek szülőfölddé.

140