Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

ti, és ennek arányában terhelték meg a községet a fenntartási költséggel. A XX. század elején a 424 km hosszú községi úthálózatból még csak 126 km volt épített, a több mint háromnegyed része építetlen, ősi állapotban akadályozta a közlekedést a század végén is. A közutak építésének területén a XIX. század 50-es éveinek állapotához képest komoly előrehaladás történt. A megye úthálózata azonban még a XX. században is messze elmaradt az ipar és kereskedelem megnövekedett igényei mögött.

136 A múlt század utolsó évtizedéig nagy problémát jelentett Balassagyarmat és a megye nyugati területeinek bekapcsolása az országos vasúthálózatba. A vasúti közlekedés hiánya e területek fejlődését nagymértékben vissza is vetette. Az egyre sürgetőbben jelentkező igény arra késztette a törvényhatósági bizottságot, hogy saját maga vegye kézbe a nyugati vasútvonalak kiépítésének ügyét. 1885-ben az alispán vetette fel a megyei vasút megépítésének gondolatát. A megye útirányjavaslata Vác—Balassagyarmat, illetve Gödöllő—Veresegyháza—Püspökhatvan—Vadkert—Balassagyarmat útirány volt. A szükséges tőkét államsegéllyel és megyei hitellel óhajtották előteremteni. Az alispáni felterjesztésre a közlekedésügyi miniszter 1885 decemberében már megadta az előmunkálati engedélyt a Gödöllő vagy Aszód állomástól kiinduló és Balassagyarmatig vezetendő helyiérdekű vonalra. Éveken keresztül azonban csak ígérték az építkezés megindítását, végül is csak 1896. szeptember 11-én történt meg az Aszód—Balassagyarmat—Losonc vasút műszaki bejárása és átadása. Az eredetileg megszavazott hozzájárulási összeget időközben jelentősen felemelték tovább terhelve ezzel a megyei adózókat. A megye területén a jelentősebb vasútvonalak mellett a következők épültek még ki a dualizmus időszakában. 1892-ben hosszabbították meg az Ipoly-völgyi szárnyvonalat Balassagyarmatig. 1909-ben Vácról Nógrád verőcéig és onnan Drégelypalánkig építettek ki vonalat, melynek szárnyvonala Diós Jenőről elágazva Rétságon át Romhányig vezet. A teljesség kedvéért megemlítendő, hogy a kisterenye—nemti vasútvonalat Recsken keresztül bekapcsolták a miskolci főútvonalba.

137 A kapitalista viszonyok általánossá válásával, az ipar, a közlekedés fellendülésével, a pénz- és hitelélet kiszélesedésével párhuzamosan ugrásszerűen nőtt a kiskereskedelem szerepe, jelentősége. A liberalizmus e korszakában a kereskedők minden komolyabb ellenőrzés és felügyelet nélkül szabad kizsákmányolási területnek tekintették a megye lakosságát. A megye parasztságának munkája a különböző mezőgazdasági és ipari árspekulációk révén a kereskedők zsebébe vándorolt. Éhes piócákként tapadtak a gyárak, üzemek, bányák munkásaira is és a nehezen megszerzett filléreik elsősorban az elburjánzott, gátlástalan közvetítő kereskedelmet táplálták. A kapitalista viszonyok megerősödésével nőtt a kereskedők száma. 1850ben még csak 154 kereskedőt írtak össze. 1873-ban, a gazdasági válság kezdetén már 777-et, 1911-ben pedig 2323 kereskedőt tartottak nyilván, nem számítva a zugkereskedőket. Balassagyarmaton 1850-ben még csak 18, 1893ban 166, 1910-ben már 232 kereskedő élt. Losoncon ugyanezekben az időszakokban 21, 185, 259. Salgótarjánban pedig 2, 80, 139 kereskedő található. Az élet minden területe hemzsegett a szabadversenyen alapuló kapitalizmus időszakában az áruikat drágán eladni, a terményeket olcsón összevásárolni kí-