Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

Az uralkodó osztály egyes felvilágosult tagjai, haladó gondolkodású értelmiségiek hiába ismerték fel a dualizmus parasztpolitikájának csődjét, hiába emelték fel szavukat a mezőgazdasági lakosság életszínvonalának javításáért, az igazi okon, a földbirtok aránytalan elosztásán nem tudtak és nem is akartak változtatni. Ök is egyetértettek Krúdy Ferenc vármegyei aljegyzőnek, a Társadalomtudományi Egyesület felkérésére a földbirtokpolitikáról tartott fejtegetéseivel. Krúdy úri hallgatói előtt bebizonyította, hogy „a birtokkategóriák egészséges megoszlását nem az erőszakos föld-darabolás, hanem a fogyasztási viszonyok javulása hozza meg. A kivándorlásnak, a szegénységnek nagy általánosságban nem a nagybirtok az okozója." Az egészségtelen birtokpolitikát a legkülönbözőbb elméletekkel igyekeztek megmagyarázni, ugyanakkor azonban gondoskodtak arról is, hogy durva erőszakkal tartsák fenn a nagybirtokot és ezzel együtt az osztály hatalmát.

1

'

7 ... A földről elűzött, a mezőgazdaságban és az iparban elhelyezkedni nem tudó nógrádi munkanélküliek előtt pedig csak egy út állt, a nógrádi föld, a magyar haza végleges elhagyása. Már az 1880-as évek legelején megkezdődött a kivándorlás, 1880 és 1910 között hivatalosan is 7071 személy vándorolt ki Amerikába. A statisztikából kimutatható szám azonban nem tükrözi a ténylegesen kivándorolt népességet, mely a fentiekben említett számnak legalább kétszerese. Az útlevélhez kötött kivándorlást ugyanis csak az első világháborút közvetlenül megelőző években kezdték komolyan venni. A kilencvenes évek második felében és a XX. század első évtizedében erősödött meg igazán a kivándorlási láz. A sajtó és a hivatalos közegek is kénytelenek voltak ekkor már szóvá tenni. Egy 1896-ban kelt tudósítás arról beszélt, hogy „Nógrád megye egyes helységeinek lakosain valóságos lázas erőt vett a vágy, hogy szülőfalujuknak hátat fordítva Amerikába vándoroljanak. Majdnem naponként előfordul, hogy majd itt, majd ott fognak el egyeseket, kik vagy útlevél nélkül,"Vagy hamisított útlevéllel indulnak a nagyvilágba." Az 1912. évi alispáni jelentés is arról szólt, hogy „a kivándorlás az aratási munkálatok bevégzése óta rohamosan növekszik... Példának okáért annyira, hogy az Amerikába szóló útlevelek kiadására vonatkozó kérelmek száma a folyó évben előreláthatóan kétszeresen fogja meghaladni az előző évek megfelelő adatait." Az amerikai kivándorlók száma a balassagyarmati és gácsi járások területén volt a legnagyobb. A külföldi, elsősorban amerikai kivándorlás mellett a salgótarjáni és losonci iparvidék szívta fel a megye mezőgazdaságában feleslegessé vált munkaerőt. Jelentős volt emellett á megyéből történő országon belüli elvándorlás is, elsősorban Budapestre, továbbá a miskolp—ózdi iparvidék területére. Az országon belüli elvándorlás 1380 és 1910 között 9800 főt érintett a kimutatások szerint, a valóságban természetesen ez a szám is jóval nagyobb volt.

08 Az 1910-es népszámlálás szerint a vármegye lakossága 258 845 fő volt. Az előző, 1900-as népszámláláshoz viszonyítva 20 630 lélekkel nőtt a lakosság száma. A szaporodás mértéke 8,7 százalék. A népesség növekedése szempontjából elsősorban a városok álltak az első helyen. Losonc lakossága 10 év alatt 8952ről 11 593-ra, tehát 29 százalékkal, Balassagyarmat 8425-ről 10 527-re, tehát 25 százalékkal növekedett. Sálgótarján 13 544 lélekről csupán 13'78l-re, vagyis 237 lélekkel szaporodott 10 év alatt, ami alig haladta meg az 1 százalékos emelke-