Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)
Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)
zepette oly sok lemondás árán őriztek meg. A filoxéra már a 80-as évek legelején jelentkezett a megyében. Az országoshoz hasonlóan külön bizottságot hoztak létre. A filoxéra-bizottság első jelentései még bizakodók voltak, de a 80-as évek közepén már nyilvánvalóvá vált, hogy minden óvó rendszabály ellenére a szőlőket súlyos veszély fenyegeti. A pusztulás azonban jóval nagyobb volt, mint azt bárki akár elképzelni is merte volna. 1886-ban 13 558 kat. hold szőlő volt Nógrádban. 1888-ban 11 488, 1890-ben 9152 és 1895-ben már csak 1100 holdon szüreteltek a megyében. A század végére a régi nógrádi szőlő utolsó tőkéje is kipusztult. A pusztulás alig egy évtized alatt zajlott le, és megsemmisítő csapást mért a kis- és szegényparasztok szőlőtermelésből élő jelentős rétegére. A szőlők újratelepítése hosszú időt és nagy anyagi befektetést igényelt. Megfelelő fajták nem lévén kikísérletezve, az első telepítések rendszerint sikertelenek voltak, és így többszöri próbálkozás után vált csak lehetővé a szőlőkultúra új életre keltése. A szegényparasztságnak nem sikerült a szőlőket felújítani. Elvesztette a falun életlehetőségét, nincstelenné, mezőgazdasági proletárrá vált. A nógrádi falu a 90-es években indította el tömegesen rajait a bányák, az üzemek, a város felé. A kényszer kiölte a palócból az idegenkedést a bányától. A megye ipartelepei részére tömegével állt rendelkezésre az új ipari tartaléksereg, de elindult a megye szegényparasztsága a megyén kívüli munkahelyekre, elsősorban Budapestre, sőt a tengeren túlra is. A nemes szőlőfajták újbóli meghonosítására pénz nem volt. A kezdeti sikertelenségekbe jórészt belefáradva végleg lemondtak azok felújításáról. A valamikor oly híres nógrádi szőlővidékeknek csak az emléke maradt meg. A századforduló után lassan újra növekedett a szőlőterület. 1911-ben már újra 2500 kat. holdon termeltek szőlőt, de ebből több mint 2000 holdon az amerikai direkt termő, gondozást nem igénylő, értéktelen, egészségre káros, faszesztartalmú bort nyújtó ,,noha" szőlőt. A nógrádi ember asztala szegényebb lett, eltűnt róla a vidámságot, hangulatot adó nógrádi bor, hogy helyét a pálinka foglalja el. 76 Az elmaradott gazdasági viszonyok mellett még ideális közgazdasági körülmények között is súlyos helyzetben lettek volna a nógrádi paraszti gazdaságok. A korabeli visszaemlékezések, feljegyzések azonban még a várhatónál is rosszabb helyzetre utalnak. Egy 4000 forint értékű birtok évi jövedelmét az érték 10%-ában, vagyis 400 forintban határozták meg általában. Egy negyed úrbéri telek értéke a 70-es években 3—400 forint értéket képviselt, így egy negyedtelkes paraszt (6—8 hold) évente alig 30—40 forintnyi jövedelmet ért el. Kálnai Nándor fővárosi tanító és csesztvei földbirtokos legpontosabban vezetett gazdasági feljegyzései azonban még ezt a szerénynek mondható jövedelmezőséget sem igazolják. 100 holdas csesztvei birtokának tiszta jövedelme 1885-től 1897-ig az évek sorrendjében a következő volt: 283 forint,—161 forint, 200 forint, 196 forint, 254 forint, 443 forint, 552 forint, 308 forint, 534 forint, 419 forint, 164 forint, 391 forint, 415 forint. 13 év alatt tehát egy évben 161 forintos ráfizetése volt és csak 5 évben érte el, illetve haladta meg a tiszta jövedelem a kb. 10%-os értéket képviselő 400 forintot. Az agglegény s amúgy is fővárosi tanítói fizetéséből élő Kálnai kibírta a gazdasági életnek fenti hullámvölgyeit, és így helyzete nemigen hasonlítható a családos birtokosokéhoz. 77
