Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

A nagybirtok árnyékában, annak nyomasztó fölényében szó sem lehetett a nógrádi paraszt szabad emberhez méltó életének kialakulásáról. A korszakról szóló paraszti életábrázolások, a palóc élet színes forgataga, melyet a néprajz, az irodalom és képzőművészet megőrzött, a nógrádi életnek csak vasárnapi hangulatát adták. A gazdaságtörténet száraz adatai mögött húzódott meg a valóság, a nógrádi paraszt életét meghatározó, reménytelen, kilátástalan hétköznapok. A szakadatlan, a sírig tartó megfeszített küzdelem a puszta életért, fennmaradásért, a verejtékes munka a földdel, a természettel, a diplomáciát, szívósságot követelő állandó harc a parasztból élni akaró polgári állammal, az urak és kupecek siserehadával.

08 Ahhoz, hogy a parasztság az igazságtalan földelosztás mellett a földműveléshez szükséges igaerőt biztosítani tudja, küzdelem alakult ki a parányi paraszti földön ember és állat között. A parasztnak családja élelmének biztosítására gabonatermelésre kellett berendezkednie, és földje minden megművelhető területét fel kellett szántani, művelés alá kellett vennie. Ugyanakkor • igaerő nélkül ez nem volt lehetséges, és állatállomány tartását is szükségessé tette. A jobbágyfelszabadítás előtt a közös legelők és erdők bizonyos lehetőséget nyújtottak a nagyobb arányú állattenyésztésre. A tagosítás után a kis parcellákra visszaszorított paraszt elvesztette ezt a jogát és kénytelen volt állatállományát is csekélyke földjén eltartani. E kettős probléma megoldásának szükségszerűsége vezetett ahhoz, hogy a háromnyomásos rendszer és az ugaros gazdálkodás felszámolása nem történt meg a megyében a kapitalista viszonyok kialakulásával, hanem hosszú évtizedekig tovább élt a kiegyezés után is. - : A parasztság minden művelhető területet kénytelen volt művelés alá venni, pl. az 5 hold alatti parasztgazdaságok 69%-a, a 30 hold alatti gazdaságok 72%-a volt szántóterület. Ezzel szemben az 1000 hold feletti nagybirtokoknak csak 30%-a, a 200 hold feletti középbirtokoknak pedig 40—50%-a volt szántó. Pvíivel a paraszti gazdaság 70" o-a szántóterület volt, az igaerő eltartására átmenetileg a régi nyomásrendszer és. ezzel együtt az ugarlegeltetási közhasz.nálat fenntartása volt az egyetlen lehetséges út. A megyében a kiegyezés után a háromnyomásos rendszer továbbra is általános maradt. Az elsőbe az őszieket (rozsot, búzát, kétszerest) vetették, a másodikba a tavasziakat (árpát, zabot, burgonyát, kukoricát stb.), a harmadik nyomás, ún. fekete ugar üresen maradt. Ezen a fekete ugaron közös legeltetést folytattak. Az állatállomány a rossz minőségű legelőterületeken csak tengődött, ugyanakkor azonban a nyomásrendszer lehetetlenné tette a szabadabb gazdálkodási rendre történő áttérést. A paraszt a tagosítás után sem azt vetette és nem úgy hasznosította . a földjét, ahogyan akarta, hanem figyelembe kellett vennie hosszú ideig a közösség érdekeit. Az ugaros gazdálkodás a művelhető terület jelentős részét szakította ki a gazdálkodásból. 1867-ben a szántóterületek 36,9%-a, 1878-ban 31,5%-a, 1883ban 30,4%-a, 1890-ben 25,7%-a és 1911-ben még mindig 12%-a maradt ugarnak. A századforduló időszakában még 87 nógrádi község döntött úgy, hogy ragaszkodik a régi nyomásos gazdálkodáshoz. A füleki járásból 21, a losonciból 22, a gácsiból 14, a balassagyarmatiból 14, a széesényiből 7, a nógrádiból 1, a szirákiból 2. E községek között olyan jelentősek is voltak, mint Balassa-