Egészségügy, szociális gondoskodás, sportirányítás 1950-1970 - Dokumentumok a Nógrád megyei tanácsok működéséhez 1950-1970 II. Nógrád megye tanácsai az emberért (Salgótarján, 1979)
DOKUMENTUMOK - III. Sportirányítás
2. A versenyek szervezettsége: Az elmúlt évekhez hasonlóan mind a téli, mind a nyári versenyek kiírása időben elkészült. A kiírást az érdekelt sportegyesületek, úttörőcsapatok. KI S Z-szer vezetek megkapták. A JTS megbízottai igen komoly segítséget nyújtottak az előkészítés lebonyolításában. Ügy tapasztaltuk, hogy a községi szintű versenyek színvonala, tömegessége és ünnepélyessége is, ahol a sport szélesebb alapokra való helyezését a tanács a tsz is „csak" erkölcsi segítség adással kívánja megoldani, nem sikerülhetett. Ilyenek Nógrádmarcal, Galgaguta. Több helyen azonban: — Magyarnándor, Cserhátsurány, Mohóra, Szügy stb. — még a körzeti versenyek megrendezését is komolyan segítették. Az Úttörő Olimpia versenysorozatainak szervezettsége jó. Sokat segített e folyamatos versenyzés kialakításában a Művelődési Osztály szervezőmunkája. Az iskolák munkáját azonban gátolja a kispályák hiánya. Ezen véleményünk szerint a községi tanácsok tudnának segíteni — a tsz-kel közösen — megfelelő területek biztosításával. Az 1962. évi versenyek alakulása: Spartakiádversenyek : férfi női össz. Községi versenyek: 1016 270 1286 Körzeti versenyek: 579 167 746 Járási versenyek: 200 109 309 összesen: 1795 546 2341 Úttörő Olimpia versenyei: fiú leány össz. Iskolai versenyek: 3239 2296 5535 Körzeti versenyek: 834 588 1431 Járási versenyek: 398 249 647 Összesen: 4480 3133 7613 3. Versenysport helyzet: A sportegyesületek különböző szervezett sportbajnokságokon vettek részt. Valamennyi egyesületről elmondható, hogy két-három sportágban, is komoly erőfeszítéseket tesznek a rendszeres versenyzés érdekében. A szakosztályok bajnokságoknak való szereplését az alábbi táblázat mutatja: Megye „A" 5. Megye „B" 5. Járás 22.. , III. A feltételek biztosítottsága: A sport korábban említett célkitűzése megkívánja, a feltételek biztosítottságát. Létesítmény: szakember és gazdasági területeken. A járás területén — Nógrádkövesd, Iliny kivételével — valamenynyi egyesület rendelkezik sportpályával. Öltözővel azonban mindössze 9 (24-ből). A téli sportok megrendezése túlnyomó többségében biztosított, kivételek azok a községek, ahol nincs kultúrház. Egy-két helyen — pl ott, ahol megfelelő helyiségek is vannak — még bérleti díj fejében sem lehet igénybe venni azokat (pl. Drégelypalánk, Dejtár.) A létesítmények tulajdonviszonyát, fenntartását a Minisztertanács Tanácsszervek Osztálya rendeletben szabályozta. Mégis akad olyan köz-