Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Limbacher Gábor: A templombúcsú és búcsúszerű ünnepek néhány jellemző vonása

(ebből Nagyboldogasszonyra 7 és Szt. Istvánra 6 esik), szeptember 28 (ebből Kisasszonyra és Szt. Kereszt felmagasztalására 9-9, Szt. Mihályra 8 jut), októberben 11 (ebből 7 Magyarok Nagyasszonyán), novemberben 43 (ebből 15 Szt. Mártonkor, 11 Mindenszentekkor, 5-5 Erzsébetkor és Andráskor, 4 Szt. Imrekor ünnepeltetik), december 15 (ebből 5-5 - Miklós és Szeplőtelen Fogantatás - adventre esik) búcsút tartanak. Farsangban két helyen tartanak vendégséget, három településen pedig nem tudtuk kideríteni a vendégség időpontját. A mai Nógrád megyében tehát a települések több mint 4/5-ében (84 %) az év kisebbik felében, ősz táján tartják a búcsúkat, vendégségeiket, és Eteshez hasonlóan lehetséges, hogy több más faluban is „sóskás búcsú" helyett őszi „vendégséget" ülnek, amely még tovább növelné ezen évszak túlsúlyát. Az év első felének titulusaihoz kapcsolódó búcsúkat ezért külön-külön ellenőrizni kellene. Az őszi vendégségre törekvést jól érzékeltetik az alábbi magyarázatok: Szandaváralján „Jurányi atya, akarta hogy májusban legyen a búcsú, de a nép nem, mert asszongya, milyen búcsú lesz az, saláta-búcsú? Nincs még semmi hizlalnivaló, kacsa se, semmi, pénzért kellene megvenni." (Krátki V.) Szandán a Márton-napi vendégség időpontját megfelelőnek tartják, mert a vendéglátáshoz szükséges javak már rendelkezésre álltak, és „akkor mán a földeken nem dolgoztak. Mán akkor a krumpli is, répa is ki vót ásva. Mán akkor nem dógoztak." (Tóth J-né 1916.) Eddigi megfigyeléseink szerint

88 vegyes vallású településen a katolikus és protestáns lakosok hagyományosan mindig együtt tartották a vendégséget, csupán a II. vatikáni zsinat után alakult ki Terényben és Felsőtoldon felemás helyzet. Ez az együtt ünneplés egyáltalán nem törvényszerű, hiszen a települések jó részén, ahol két templom van, a katolikus templom felavatásától és titulusünnepétől elvileg teljesen független az evangélikus istentiszteleti hely felszentelésének időpontja. Figyelembe véve, hogy a szóban lévő településeken az evangélikusok eredetileg szlovákok, a katolikusok pedig általában magyarok, a búcsúszerű ünnepet a kétféle népcsoport együttélésének pozitív, kooperatív megnyilvánulásának, az összetartozás szép példájának tekinthetjük. Külön kérdés, hogy azokban a többnyire katolikus falvakban, ahol templom híján a lakosság a szomszéd településre jár misére - ilyen pl. Felsőtold - és az anyaközségtől eltérő időpontban tartják búcsújukat, mi indokolja a külön, saját ünnepet. Gondolhatnánk arra, hogy a falubúcsú, a viszontvendéglátás szakadatlan folyamata az indíték, de ez önmagában nem elégséges magyarázat, hiszen például Szalmatercsen a karancssági anyatemplom címünnepén tartják a „vendégséget", tehát egyszerre. Az esetek legalábbis egy részénél a középkori templomtitulus továbbéléséről lehet szó, miként a szécsényi Szentlélek-patak nevénél vagy a szandai 88. Konkrét adataink Terényből, Mohoráról, Csesztvéről, Szügyből, Patvarcról, Felsőpetényről, Bérről, Galgagutáról, Felsőtoldról, Nógrádkövesdről és Egyházasdengelegröl vannak. Ellenpéldát a II. vatikáni zsinatot megelőző időszakból nem találtunk.