Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Lengyel Ágnes: „ Távol az én szülőhazám... " Egy nógrádmegyeri parasztember katonaversei

Szó fogadó mikor czivilbe megy Kifáradhatatlan a hús evésbe Becsületes ha nincs mit lopni Jó kedvű mikor nem parancsolnak Jámbor a zsold fizetésnél Első a naplopásnál Kitűnő a szakácsnál mikor dupláért megy Barátságos Ha nincs kihez Illedelmes mikor a gyomra tele van Beteg ha küldik dolgozni Ilyen bizonyítványt kap minden ügyes katona ítél a Dnyeszter! írta: R. Niemirov. 941. okt. 26. Egy gyönyörű szép nap július havában Történt e gyász eset lengyel Ukrajnában. Amikor a sikon géppuskák ropogtak Vadászaink kalescsikiben tanyáztak. Forrón sütött a Nap, tiszta volt az égbolt Az egész vidéken fullasztó hőség volt Talán a szellő is árnyékot keresett Mert a fán a levél oly ritkán lebegett. A Napnak sugara a Dnyeszterben fürdött Úgy fölmelegíté, hogy szinte gőzöllött Fönt a folyó partján két Valaki sétált Majd egy bokros résznél mind a kettő megállt. Napbarnított arca volt mind a kettőnek Fürödni akartak, gyorsan levetkőztek Öröm sugárzott ki mindkettő szeméből Mikor túl a parton kijöttek a vízből. „Már most visszaúszunk siess pajtás, gyerünk Csak arra vigyázz hogy örvénybe ne kerülj." Úszik a két „bajtárs" már középre érnek, Hogy veszély vár rájuk, erről nem sejtenek. Kavarog az örvény, várja áldozatát ítél már a Dnyeszter, hangzik vész kiáltás! Nem tartózkodott a folyó parton senki, Két magyar honvédnak elkellett merülni. Ezen pillanatban a két szerencsétlen, Csak haza gondoltak a kedves szülőkre. A lelkük felszállott, fényes Menyországba, A testük elúszott ásatlan sírjukban. Messze mérföldekre az egyik elakadt, Akit eltemettek szerető Bajtársak. Virág nyílik sírján, ámde keresztfáján, Nem lészen koszorú a Halottak napján. Messze nagyon messze távol Szülőföldjén Két szomorú család törölgeti könnyét. Szívük telve búval, gyász ruhát öltenek Hogy gyász hírét hallják kedves gyermeküknek. Fiatokat szülők! hiába várjátok. Helyettük gyászszélű levelét kapjátok. Egy levél Balog-é, a másik Polyák-é Örvend már a lelkük: Sajog a szülőké írtam két bajtrásról akik Zalesczikiben a Dnyeszterbe fulladtak 1941. év júl. 24-én. Orosz földön Sűrű erdő szélén van egy csendes lakás, Abba van bezárva negyven három vadász Fehérre meszelve a szobák falai Zöldszínű ajtói, kitörve ablaki A szobában körül a vadászok ágya Nedves dohos szagú, szalmából csinálva, De sokat lehever rá a szegény vadász Ha reggel zapával megterheli hasát. Már tíz óra tájba gyűri be a komiszt. Rumos tea helyett czukros vizet iszik. No már most kitartunk egészen ebédig. Még akkor is talán ha a szakács késik. Az ebéd húsleves, terepszínű lencse Hogy ez van itt bőven az még nagy szerecse.