Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Limbacher Gábor: A templombúcsú és búcsúszerű ünnepek néhány jellemző vonása

Másfelől a templombúcsú és a búcsújárás közös megnyilvánulási formáit, kapcsolódási pontjait több adat is mutatja. így számos zarándok- és búcsújáró helyhez fűződő népi szokásgyakorlat tartalmazta a templombúcsúknál hangsúlyozott népünnepély jelleget. Barkán (Szlovákia) a búcsújáró hely nagy tömegeket vonzó Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe egyben a templombúcsú napja is.

101 A PéterPálkor tartott Szanda-Szentpéterhelyi búcsújárás során is a szandaiak, szandaváraljaiak sokakat meghívtak vendégségbe, főleg az elszármazott rokonokat, „...azt úgy készítettük, mint [a Márton napi] búcsúnapkor. Mondom, két búcsúnap vót minden évben".

102 Viszont például az egykori bukovinai magyar falvak templombúcsúi részben búcsújárás jellegűek voltak, a településcsoporton belüli többi falu számára, amit Bálint Sándor és Barna Gábor a jelentősebb búcsújáró helyek Bukovinabeli - tehát elérhető távolságban lévő - hiányával indokol.

103 Utóbb módunkban állott hírt adnunk a bukovinai Kácsika (Caccica, Románia) búcsújáró helyéről,

104 melynek bukovinai székely ismeretét már Bosnyák Sándor hitvilág-gyűjtése is tartalmazza. Eszerint Nagyboldogasszony ünnepén Kácsikában „...sokan vettek részt a magyarokból es a búcsún". Ráadásul e búcsújárással a hadikfalvi, szintén nagyboldogasszonyi templombúcsú egyneműként szerepel.

105 Ezt mutatja az is, hogy e templombúcsúkra századunkban már nagy számban érkeztek búcsúsok a környező román és német falvakból, kifejezetten vallási célból.

106 A templombúcsú szokásának szakrális összefüggéseivel tanulmányunkban módszeresen foglalkoztunk. Közvetve idekapcsolható, hogy az egyes települések templomaiban rendre megfigyelhetők a búcsújáró helyekre koncentráltan ismert fogadalmi szokásgyakorlat tárgyi emlékei, hazánkban ma túlnyomórészt hálatáblák formájában. Olaszországban viszont ma is láthatók igen sok településen - pl. Pádua és környéke vagy Velence és vonzáskörzete - az ún. identifikációs fogadalmi tárgyak, általában templomi oltárokhoz rendezve. Például Chioggia kisváros féltucat (!) templomának mindegyikében láthatók ilyen, a formai tulajdonságaikban is a fogadalmi helyzetet tükröző offerek, a rák-alaktól a fém emberi testrészeken át a votiv képekig. Végül a templombúcsú profán jellegzetességeként többek által leírt, versengő, traktáló, vendégfogdosó vendéglátás értelmezésére térünk ki. Több adat mutatja a búcsúkegyelem fontosságát a népi vallásosságban, így pl. a ferencesek által a 13. századtól terjesztett esti harangozás és Úrangyala ima akkor vált széles körben kedveltté, amikor XXII. János pápa búcsút fűzött hozzá a 14. század első felében. A napszakokat jelző harangozáshoz fűzött ima is akkor vált általános és egységes gyalul. Bálint S. - Barna G. 1994. 296. p. 102. Limbacher G. 1989. 381-382. p. - Majoros „Petor" István (sz. 1904), Szanda. 103. Bálint S. - Barna G. 1994. 296. p. 104. Limbacher G. 1993. 105. Bosnyák S. 1977. 179. p. 106. Bálint S. - Barna G. 1994. 297. p.