Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Limbacher Gábor: A templombúcsú és búcsúszerű ünnepek néhány jellemző vonása

hetében temetőlátogatás + meghatározott imák). Elemzésünkből úgy látszik, hogy utóbb a templombúcsú teológiailag nem kiemelkedő jelentőségű, ugyanezt a kegyelmet más, gyakrabban végrehajtható akciókkal is el lehet érni. Véleményünk szerint a zsinatot megelőzően sem volt ettől merőben különböző az egyház álláspontja, de a szokás megnevezése is utal rá, hogy korábban ritkábban, és nehezebben lehetett búcsúban részesülni, mellyel kapcsolatban a zsinat könnyítést hozott. A szokás jelentősége a népi vallásosságban történetileg nyilván szintén változó. A templombúcsú ünnepi miséjéhez sokfelé kapcsolódó körmenet a nép hatására, illetve aktív közreműködésével alakult ki, hasonlóan az Űrnapjához. A közelebbről vizsgált terényi falucsoportnál évente három Oltáriszentséggel történő körmenetet tartanak: Húsvétkor, Űrnapján és búcsúkor. Az ünnep jelentősége azonban a templomon kívül mára alig mutatható ki a falvak vallásosságában, a mintegy 40 megkérdezett közül alig találtunk, aki a védőszent Szt. Andráshoz, Szt. Mártonhoz, illetve Szt. Imréhez az év során rendszeresen, vagy a búcsú napján otthon imádkozna még. Egy szandai asszony a búcsúnapon kívül is olykor személyesen a patrónus Szt. Mártonhoz imádkozik, tőle egészséget és erőt kér: „... fölajánlok egy Úrangyalát vagy Üdvözlégyet, Hiszekegyet, Miatyánkot, egy tizedet. (...) Hát úgy hozzá fohászkodunk Szent Mártonhoz, oszt akkor meghallgassa a könyörgésünket, oszt akkor megsegít. Búcsúnapkor mindenki odales a Márton-képre, mert ugye annak a napja van, meg erről prédikál a pap, oszt mindegyik odales ahhoz sóhajtozik." (özv. Tóth J-né, sz. 1916.) Egy másik szandai asszony 21 évesen került férjhez Balassagyarmatra, az 1960-as években. Körülbelül az 1980-as évek elejétől, munkába menet saját összeállítású, litániaszerű fohászt mond rendszeresen, és a szentek sorában szülőfaluja védőszentjének, Szt. Mártonnak a közbenjárását is kéri. A Szt. Márton napi vendégség alkalmával a Hozsanna imakönyvbeli, Szt. Mártonhoz szóló imádságot is elmondja. A védőszenten keresztüli szandai templombúcsú jelentőségével függ öszsze, hogy „a bíró egy tehenet adott el, oszt azon csináltatta a Szent Márton-képet [a főoltárra 1927-ben, a templom építésekor]. Szép fehér ló, oszt ugye akkor ugye rajta a Mártony (...) Szent Márton nagy szent vót. Hát ugye egy köpenye vót, oszt még azt a köpenyt is kétfelé vágta, hogy a koldusnak is legyen. A koldus meg ki volt? Hát az Úrjézus Krisztus. Olyan szíves vót (...). Az vót föltéve nekünk, előre az oltár fölé de mostmá átcsinálták a templomot, nem tudom, hogy miér. Szétszedték a prédikációt [a szószéket], szétszedték az oltárt, levették a Márton képit, hát ugye másként van a főoltár, de ugye kivágták a [szentély] falat, oszt ugye szenteket csináltattak az ablakra, Márton a sekrestyében van." (özv. Tóth J-né, sz. 1916.) E sajátos szemléletű helyi vallásosságra jellemző, hogy a II. vatikáni zsinat hatására a pap által megváltoztatott liturgikus teret, az 1980-as évek végi magyarországi rendszerváltozás egyik fő helyi megnyilvánulásaként, a szandaiak lényegében visszaalakították, Szent Márton képét ismét a főoltárra helyezték. Középkori templomukban ugyanezt tették a korábban eltávolított barokk berendezéssel a terényi katolikusok is, akárcsak a 76. Diós I. - Szigeti K. 1985. 55-116. p.