Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Limbacher Gábor: A templombúcsú és búcsúszerű ünnepek néhány jellemző vonása

ságra, haszonlesésre, mulatozásra." A vendégvárás egyik szélsőséges példája a Székelyföldről ismeretes, ahol a helybeliek a búcsúmise után egymással versengve „fogdosták össze" a vendégeket,

55 mintegy presztizs-jelzőként is. A Cserhát vidékén szintén be lehetett kopogtatni ismeretlenül is bárhová, vendégségkor a szíves vendéglátás nem maradt el.

5 E szakrális alapú vendégkultuszt fejezi ki a templombúcsú palóc megnevezése, a „vendégség", amelynek első írásos előfordulását egy 1718. évi boszorkányper tanúvallomásából ismerjük Herédről (v. Nógrád vm.): „...azon Kovaszbúl Hatvani Vendégségre, mely is Sz. Albert napján szokott lenni, Pereczet fog sütni és oda viszi ell adni." Magát a vendéglátást, a „nagy traktát" igen szemléletesen szokás bemutatni. A sokból csak egyetlen érzékletes példa: „A 'vendéssig' (...) a palóc legvígabb napja, s ekkor, mint neve is mutatja, amúgy is szíves vendégszeretete nem ismer határt. (...) a házigazdával pedig akár verebet lehet fogatni, s csak a 'szegény ember főztyif nem szabad ilyenkor visszautasítani, mert akkor 'szaladj Rimócz, megbomlott Lócz!' Meg kell kóstolni mindent, de nem csak egy faláskát, hanem két marokra mindenből, amit a bíztató szó szakadatlanul kínál, pedig szörnyen hosszú ám a sor, s csak úgy győzi az ember ha 'hun okádunk, hun meg 57 megest okádunk'..." „Az öregebb férfiak pedig ily vendégségeknél rendesen leittasodnak, és negyednapra vergődnek haza."

5 Egy adoma szerint a volt Nógrád megyei Vükéről (Vel'kanad Ipl'om, Szlovákia) ötödnap hazavetődő kalondai ember az otthoniak kérdésére, hogy volt-e jó búcsú, a következő választ adja: Hoát hogy ne lett vaóna, mikor még a haluska is egészen húsbó' vót!"

59 Mindehhez hozzátartozik az a 19. századi, főként Fülek környéki tapasztalatból leírt rokonságszemlélet, hogy a palóc „a rokonságot roppantul tartja. (...) Amint komaságot kötenek, a legjobb barátok, azonnal kendezik egymást. Komájának komája, neki is komája."

60 Orbán Balázs a székely templombúcsúk e jellegzetességének érzékeltetésére nyilván nem teljesen alap nélkül - ellentétet villant föl a szászok ilyszerű ünnepeivel, ahol „mindenki házába vonul, s nem hogy mást vendégelne, sőt a szász maga is koplal, unatkozik, kapujába egyedül kiülve ásítozik, s ha egy elkésett utas odatéved, szomszédtól szomszédhoz utasítják, míg kiért a faluból..."

61 E különbségre még visszatérünk. Búcsúkor a vendéglátók - a már leírt szakrális vonatkozásokon túl azért is igyekeztek a legjobbat és a legbőségesebbet nyújtani, mert egyrészt a búcsúi vendéglátás voltaképpen a viszonzás, a viszont vendéglátás szakadatlan folyamata, 54. Mezősi K. 1939. 24. p. 55. Nagyi. 1856. 397. p. 56. Szarka D. 1859. 27. p. - Hausel S. 1987. 324. p. 57. Farkas P. én. 156. p. 58. NagyM. 1868. 146. p. 59. Adomák... 1859. 525. p. 60. Selmeczi K. A. 1975. 19. p. 61. Orbán B. 1869. 58. p.