Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Bozena Nemcova: Egy magyar város (Gyarmat). Néprajzi leírás

nők lovagló ülésben ülik meg mint a férfiak. Az Alföldön általában minden gyerek tud bánni a lóval, az asszonyok pedig úgy lovagolnak akár a férfiak. A magyar ló sovány, szikár, de gyors és sokat kibír. Ápolásához azonban se a szlovák, se a ma­gyar nem ért. A néhány napos csikónak az anyja után kell futnia, akár hány mérföld is az út; gyakran a gazdának a kocsiba kell tennie, ha elgyengülve nem tudja követni a többit. A 2-3 éves lovat már befogják; ha nem is hajszolják agyon fuvarozással, elrontják a sok vágtázással. Akár hegynek le, akár fel, akár jó az út, akár nem, mind­egy, mindig vágtatva mindenen keresztül. Szlovák magyar egyaránt. Fenyegetheted Istennel vagy ördöggel, hogy mért nem megy lassabban; nem ad rá és szégyennek tarja, ha nem vágtában megy. A felhevült lovakkal belemennek a vízbe és megitat­ják, ha ők maguk megállnak egy kútnál inni, biztos, hogy a lovat is megitatják. Ha ettől a ló megbetegszik, azt mondják: leforrázta magát! Ilyen gondatlanság mellett a ló néhány év alatt tönkremegy és végül a zsidónak vagy a cigánynak adja el, aki el­nyúzza. Sok ló tályogban pusztul el. A magyar lovat csak akkor patkolják, ha hosszú útra megy. Rendszerint a falusi nyereg kicsi, fából készül, utazáskor fekete kecske­bőrt terítenek rá. A kengyel és a kantár soknál bőrből készül, kengyel vasból is, a szegényebbeknél spárgából vagy nincs semmi. Ha a gazda valahova ki akar kocsiz­ni, ki kell üzeni a legelőre a lóért. Elég soká tart, amíg béreslegény magához hívja, befogja, felkantározza és hazavágtat vele. A debreceni paraszt általában hat nyolc lóval utazik, amik egy sorba egymás mellé vannak bekötve, ahogy ott szokásban van. Tele vannak aggatva tarka szíjakkal, karikákkal és pántlikákkal, úgyhogy futás­kor röpködnek minden felé. A magyar szereti ezt. Rendszerint vele fut ilyenkor né­hány csikó és kutya is. A kocsi könnyű, fából készül; néha van rajta deszkából csi­nált ülőalkalmatosság, de rendszerint szalmát vagy szénát tesznek bele, a tetejére pokrócot terítenek. Ha fedett kocsira van szükség, akkor a négy oldalára karókat rögzítenek, gyékényfonatot borítanak rá és kész a fedett kocsi. Az ilyenekben utaz­nak az olyan urak is, akiknek nincs hintájuk (szép fedett kocsi). Útközben mind a magyar, mind a szlovák állandóan beszélget a lovaival, vagy becézgeti vagy szidja őket, vagy ijesztgetésükre az ostort pattogtatja a fejük felett, de meg nem üti őket. A parasztnak csak egy gyeplője van, de a lovak már úgy be vannak tanítva, hogy kité­réskor csak rájuk kell kiáltania és elég a gyeplővel egy kicsit jelezni, rögtön tér jobb­ra vagy balra a fogat. Minden lónak megvan a saját egyébként nagyon szép neve: Rózsa, Csillag, Szarvas, Fehér stb. Némely helyeken - kivéve a pusztát - a parasz­toknak szállásaik vannak, ahova a lovakat és az ökröket a legnagyobb tél idején be­zárják; az urasági birtokokon lóistállók vannak. Mind a lovakat, mind a fehér, magas, nagyszarvú ökröket nagy csordákban te­nyésztik a pusztán. - Az ökrök a nehéz mezei munkákhoz és a vontatáshoz szüksé­gesek. - Bizonyos vidékeken több ökröt tenyésztenek mint lovat. Amelyik paraszt­nak szép ökrei vannak, az büszke rájuk és peckesen utazgat velük a vásárokra, nem azért hogy eladja, hanem hogy „parádézzon velük" és a nézelődők szívét fájdítsa. ­Járomba vannak fogva. „Hej ökreim, páros négy ökreim, örökre igában" énekli ne­kik a szlovák. - Legeltetéskor a gulyásokat néhány nagy fehér komondor segíti,

Next

/
Thumbnails
Contents