Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Bozena Nemcova: Egy magyar város (Gyarmat). Néprajzi leírás

rad, a sokkal hitványabbat viszik ki a földekre, de abból sem sokat. - Amikor a földet úgy-ahogy felszántották, száraz gallyat húznak rajta végig, ami egy gerendához van kötve és ez elé vannak befogva az ökrök. - A köveket, mindenféle gazt (Unkraut), bodza bokrokat, amiből sok nő a földek mellett, azt mind otthagyják, úgy hogy a felszántott föld úgy néz ki mint nálunk a régi ugar. - És mégis bőséggel terem a gabona. Amikor a rozs érni kezd, a szegény turopolyai ember vigasztalja a fiát: „Ej, fiam, ne félj a éhségtől, Nógrádban már érik nekünk a rozs!" - Gyarmat környékére Javorina hegység szegény hegyi falvaiból jönnek az aratásra, de lejjebb az Alföldre szegény Árva és Trencsén megyeiek egész karavánja vonul feleségestül-gyerekestül, hozva magukkal a kocsikat a portékához. A mezőn, ha nincs megfelelő fa, hogy az ágaira akaszthassák a lepedőbe helyezett gyermeket, akkor az anya fog négy erős botot, keresztben beszúrja őket a földbe és a lepedő négy sarkát felkötve a botokhoz ennek közepébe helyezi gyermekét, mint a bölcsőbe. így mindig kéznél van az, bárhol is dolgozzon. - Sokan így sóhajtoznak: „Hej, lent, odalent a véres vízhólyagok, aki dolgozni nem tud, az majd odalent megtanul!" De mindezek ellenére évről-évre idejönnek, hogy gabonát vihessenek haza maguknak. És mit is csinálna a magyar szlovák nélkül, ha az a rétet nem kaszálná le neki, ha a gabonát nem aratná le neki, ha nem szüretelne neki, mindenben és mindenütt nem segítene neki? Az aratókat konvencióra fogadják fel, ahogy ott általában mondják. Élelmet kapnak és a termés (a gabona) egy részét, általában kilencedét. Szalmát is kapnak; pénzt nem. - A gazdasszony kiadja nekik a gabonát a kenyérre, valamint sót, zsírt, tejet, babot: a húsra pénzt kapnak. - Egyik asszony közülük átveszi, az edényeket is, amit a gazdasszony kölcsönöz nekik; ő a gazdasszony, azokért felelnie is kell. A férfiak közül a legöregebb a többiek irányítója, a gazda. Ha az uraság mezeje távolabb van, mint az Alföldön is (2-3 mérföld), az egész pereputty, gyerekek és öregek, mind kint marad a mezőn a gazdasszonyon kívül, míg minden le nincs aratva. - Mikor az aratók szétszélednek, felvidulnak az urasági földek, mert felvidítja a kedvük. - Imával és áldással veszi kezdetét a munka, hogy az Úristen segítse szerencsésen befejezni az aratást. Aztán pillanatokon belül a mezőkön felhangzik a szorgos aratólányok dala, öröm nézni, ahogy a markot szedik. „Játssz nekem sarló, játssz, messze a hazám, ha nem játszol, itt fogsz lakni!" - énekli a fiatal marokszedő, a túlsó végen meg másik felel rá: „Znica somja, znica, spievam pekné noty, ach, ale sa hanbím zajtrajsej soboty, medzi néchty vuosta, prsty popichané, akoze mné, mily, dás prstiencok na né?"* *. „Aratólány vagyok, szép nótákat dalolok, / ah, de szégyellem a holnapi szombatot, / körmöm alatt tokiász, ujjaim összeszúrva, / drágám, hogy húzod a gyűrűt rá nekem?"