Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Bozena Nemcova: Egy magyar város (Gyarmat). Néprajzi leírás

orgonakísérettel énekelnek, csak a nagyobb ünnepeken hívnak el néhány cigányt a kórusra, hogy eltrombitálják, eldobolják az intrádát. így a gyarmati templomban is egy cseh útkaparó orgonált, elég rosszul, de más nem volt. Az általa játszott futamok többnyire csárdás melódiák voltak. Az utóbbi években idekerült néhány cseh tisztviselő és a cigányok segítségével mégis összehoztak valami zenekart a kóruson. Egész Magyarországon a cigányok a zenészek. A szlovákok nemzeti muzsikusa leginkább a pásztor, a dudás {gajdos). A cigány született muzsikus. Még csak apró legényke, de már elkezd valami furulyán tanulni, majd hegedülni, trombitálni és így folytatja, míg némelyikből művész lesz, anélkül hogy ismerné a kottát. A zongorán és az orgonán kívül a cigány megtanul szinte minden hangszeren játszani saját magától, kottaismeret nélkül. Kottából sohasem játszik, csak hallás után. Egyszer énekelj el neki egy dalt, egyszer játsszál el egy indulót, máris játssza a dal legszebb variációit. A legkedveltebb hangszere a hegedű; sok kiváló mester volt közöttük, mint évekkel ezelőtt Bihari Egerben, Barna Pesten, a kiváló hegedűsnő, Cinka Panna, akire a magyarok büszkén emlékeznek, vagy az utóbbi években híressé vált Bunkó. A hegedűs vezeti az együttest, megadja a dallamot. Az együttes általában 4-8, legfeljebb 12 tagú. Ilyen együttesek játszanak általában a fürdőhelyeken és a nagyobb városokban a bálokon. Ha nem is művészien, de minden hegedűs tisztán és kifejezően játszik. A cigány hegedűje főleg este gyönyörű, amikor csodás dallamokat varázsol ki belőle, egyszer tele szenvedéllyel, máskor érzelmesen, mintha egyenesen az égből szólna. Az ember hallgatja ezt az édes varázslatot, és nem tudja abbahagyni. A magyar semmilyen más muzsikát nem szeret annyira, mint a cigányzenét; ha a Rákóczi indulót vagy egy csárdást játszanak, akár a pokolba is elvihetnék, ha meg halálosan szomorú, amint a cigány rázendít, mintha tüzet öntenének az ereibe. A cigány hegedűje már nem egy fiúcskát rácsalt a „fekete lóra". Cigány nélkül nincs is semmilyen ünnepély, semmilyen lakoma. A cigány népfajban a zenészt arisztokratának tekintik, mert tisztán jár, saját háza van, rendes háztartást vezet és az urakkal érintkezik. Gyarmaton is lakik néhány zenész család, nagyon tiszta a házuk, asszonyaik tisztán öltözködnek, csakhogy mindig van rajtuk valami, amivel másoktól különböznek, mert a cigány fölöttébb szereti a piros színt, a feltűnő ruhákat meg a rajta levő sok zsinórt és fényes gombot. Azt mondják, hogy a cigány akkor a legbüszkébb, ha piros a köpenye. Van is közöttük nagyon szép férfi, némelyik fiatal leány valóban gyönyörű, de asszonyként hamar elveszíti a szépségét. Öregkorukra pedig néha igazi boszorkák, akikre fél az ember ránézni. Egy-egy szép cigány a nagyságos urak kegyét élvezi, társaságukban nem csak mint zenész forgolódik, s ugyanígy vannak a rafinált, szép cigánylányok is. A vándor cigányok lustaságuk, tisztátalanságuk és hamisságuk miatt lenézettek. Szlovákiában a „hazudni" vagy „hazugság" helyett gyakran mondják, hogy cigánykodni vagy cigánykodás. Egy ilyen csavargónak felépíthetsz akár egy arany palotát, és benne mindent, amit szíve kíván, ö mégis elszökik a szabad ég alá, s inkább nyomorúságosan él, mint egy kivert kutya, semhogy bezárva maradjon a négy fal között. Balassagyarmaton egy családnak, mely a temető mellett táborozott, felépítettek és