Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Köznemesek a szécsényi Forgách-uradalomban (1542–1848)
Mit kell érteni az inscriptio vagy hypotheca birtokjogi fogalmán? Már Werbőczy is említi az inscriptiót, mint a királyi vegyes adomány (donatio mixta) egyik fajtáját, melyben a fejedelem bizonyos pénzösszeget is elfogadott az adományban részesülőktől. (Hármaskönyv I. rész 13. cikkelye.) A latin szót a klasszikus magyar jogtörténeti irodalom az ideiglenes átruházás szakkifejezéssel fordította. Szabó István és nyomdokain Varga János feltárták, hogy a XVI-XVIII. században a földesurak között igen divatos volt az inscriptio, vagyis „ideiglenes donáció". A Nádasdy-, Batthyány-, Széchényi- és Rákóczi-latifundiu- mok (óriásbirtokok) uradalmi tisztjeiken kívül cselédjeik, sőt jobbágyaik hűséges szolgálatait is jutalmazták ily módon. Varga rámutatott, hogy az inscriptio elmaradt fizetést is pótolt, mint hasznot hajtó földterület, amely sokszor jobbágytelki eredetű volt, de új haszonélvezőik nem a szokásos paraszti járadékokkal tartoztak, hanem különféle könnyítéseket élveztek, ma- numissio nélkül.41 A szolgálatok ilyetén honorálásán túl a megadományozott többnyire bizonyos pénzösszeget is fizetett az inscriptióért, melynek kamatjaként a birtok jövedelmeit élvezte, ennek folytán az inscriptio és a zálog fogalmai a gyakorlati alkalmazás során ténylegesen összemosódtak. A fő hasonlóságot az képezte, hogy mindkettő ideiglenes átruházás volt, vagyis a tulajdonos nem mondott le véglegesen a jószágáról, hanem fenntartotta magának azt a lehetőséget, hogy a zálogösszeget visszafizetve visszakapja azt a zálogbirtokostól. A szécsényi uradalomban a jobbágytelkek ideiglenes átruházásának több formája létezett egymás mellett. Hangsúlyozni kell, hogy a jobbágytelkek parasztok által történő birtoklása soha nem számított inscriptiónak a XVIII. századtól ismert források szerint, viszont ha egy pusztává vált házhelyet akár a kuriális mezővárosban, akár az úrbéres falvakban nemesi rendű személy kapott meg, az mindig inscriptióval és zálogösszeg letételével járt. A Kasza nemzetség lód zálogbirtoklásának hosszú, viszontagságoktól nem mentes történetét alább eredeti okmányok alapján mutatjuk be. Ilyen zálogos telekbirtokosok voltak a rimóci Percze, Vincze és Laczkó családok és a lóci Géczy István, akik az 1760-as években az általuk művelt házhelyek után magas, 6-20 Rft-nyi cenzust fizettek gr. Forgách Zsigmond uradalmának - ezért taxalistának is nevezték őket -, hogy mentességet szerezzenek a robotteher alól. A XVIII. század folyamán fokozatosan növekedett az uradalomtól telkeket kapó kisnemesek száma. Szécsényben 1696-ban tizennégy, 1723-ban tíz, 1728-ban tizenegy armalista család élt, 1765-ben viszont már huszonegy nemes háztulajdonost írtak össze. 1769-1770-ben a negyvenhat mezővárosi telek közül 17 lA házhelyet huszonegy nemes, továbbá 3 % sessiót pedig négy uradalmi tiszt - három közülük is nemesi rendi állású - birtokolt és művelt. 41 VARGA János 1969, 412-429. 239
