Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)

Sobieski János Szécsényben. A vár felszabadítása és pusztulása (1683–1685)

Kegyelmed a nuncius úrnak is elmondani, és így biztos, hogy nála is nagy megbecsülést szereznek és mindenkinél nagyban növeli a hírnevüket.

Eközben gyalogosaink és a dragonyosok is közelebb húzódtak, és utána minden ágyú működésbe lépett. Ekkor birtokba vették a palánkokat, és többet is véghez vittek, mint amire szükség volt, mert meg kellett volna várni az éjszakát, és tovább nem előremenni. A császári hadseregnek az a része, Dünewald úrral [Johann Heinrich Dünewald altábornagy, 1620-1691], amely velünk együtt vonult szálláshelyére, szintén előnyomult a szárnyunkon, de még egy kissé hátrébb voltak. Közben - mivel e nélkül az ilyen dolog nem megy - néhány kozák is megöletett, néhány agyonlövetett, és erre uraink ismét elkezdtek panaszkodni és kétségbeesni, hogy errefelé jöttünk, pedig ők másként tanácsolták volt.

Az Úristen olyan szerencsét hozott, és olyan szent kegyelmet mutatott, hogy mindössze háromórányi tüzelés után, amely szinte szünet nélkül tartott, [a törökök] kitűzték a fehér zászlót és kezeiket a sáncra téve kegyelmet kértek.

Akkor megparancsoltam a tűz beszüntetését, és ezzel egy időben a falakról leereszkedett a parancsnok, ennek a városnak a bégje, a janicsárok elöljárója, továbbá két követ a papságból, egyik a lelkészségtől, másik pedig a népek közül. Megadták magukat »diszkrécióval«, és azonnal a kapuig engedték gyalogosainkat. Azután kérték, hogy találkozhassanak velem. Miután hozzám vezették őket, remegtek, mint a halak, és nyomban a földre borultak a ruhám szegélyét csókolgatva. Amikor még jobban könyörögtek az életükért, kijelentettem, hogy - »Bírjátok a szavamat, de haragszom, hogy nem adtátok meg magatokat már tegnap.« Ok ismét a földre borultak, és azt felelték: »A vezír azonnal levágott volna bennünket.« Én erre azt feleltem: - »Ne féljetek, nem hullik le a haj a fejetekről! Nem vagyunk kevélyek a szerencsében, mivel mi Istennek tulajdonítunk mindent.« Ok azonnal, mindnyájan azt felelték: »Mi viszont kevélyek voltunk, ezért büntet minket Istenünk.«

Azután kérték, hogy láthassák a pasákat. [A második párkányi csatában foglyul ejtett Musztafa és Halil pasákról van szó.] Voltak náluk, és a pasák rögvest szemrehányást tettek nekik, amiért megadták magukat, mire ők azt felelték, hogy nem tudtak ellenállni a támadás lendületének, és erőiket hevesen lőtték. Akkor kedvesen üdvözölvén egymást [a törökök] visszatértek, az előbbi nagy félelemmel. így történt, hogy a mieink csak most, a falak, a sáncok és a kapuk alá közeledve vették szemügyre azokat, és elismerték, hogy ez [a siker] magának az Istennek a műve, mert [a törökök] még akár néhány hetet is kitarthattak volna, mivel bőségesen volt élelem és muníció. Ünnepélyesen hálát kell adni az Úristennek ezért a kegyelméért, hogy erre a pogányságra félelmet bocsátott, egyúttal irántam, valamint szavam iránt bizalmat [ébresztett bennük].

A magyarok minden oldalról hozzám gyűltek, és az összes várak feladják magukat. Ma két csapatot küldtem a kis török várakhoz, amelyekből [a

125