Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Gróf Forgách Ádám és báró Koháry István zálogszerződései a szécsényi uradalom tárgyában (1647–1650)
E törekvése 1725-ben sikerrel járt, ténylegesen is birtokba vehette a jószágot, és családjával Szécsénybe költözött. A visszaváltás tényét azonban csak gr. Forgách János Ádám és gr. Koháry István halála után, 1737-ben foglalták szerződésbe. Visszatérve az 1647-ben kötött szerződéshez, ennek különös forrásértékét az képezi, hogy pontjaiból részletesen is megismerhetjük a szécsényi majorság jövedelmeit, sőt a korabeliek által replika névvel illetett tárgyalási jegyzőkönyvből megtudhatjuk egyrészt a zálogba bocsátó gr. Forgách Ádám, másrészt a zálogba vevő br. Koháry István törekvéseit is, amelyekkel biztosítani kívánták a maguk számára a legjövedelmezőbb „üzemágakat". Nézzük sorjában! Először is Forgách megtartotta magának a várat, a hozzá tartozó majort (nyilván a Borjúpáston), egyes réteket és búzavetéseket. Koháry érve ezzel szemben az volt, hogy Szécsényben három major is található, ezekben tartotta szarvasmarháit Forgách, az egyiket igazán odaadhatja az ő marhái számára, a Szentgyörgyalján lévő réttel együtt. Az új birtokos különösen azt kifogásolta, hogy a régi földesúr megtartja magának Ecseg falut, amely kétszer annyit ér, mint Szakái. Ez nyilvánvaló igazságtalanság, hiszen Ecseg nem csak Nógrád megye legnagyobb faluja volt 1647-ben (a királyi portaösszeírás szerint öt adóportájával minden más helységet megelőzött), de bortermeléséből óriási jövedelem is származott. A pénzjövedelem egyéb forrásai közül a két szécsényi korcsma - egyik a külső, a másik a belső városrészekben volt a várfalakhoz képest - egyetlen hónapra, júniusra maradt Forgáché, míg a serfőzőházban és a malomban a „maguk szükségére", vagyis nem eladásra dolgoztathatott a gróf. A vásárok és a szárazvám pénzbevételeit viszont teljesen megkapta Koháry, csakúgy, mint a varbói hídvámot. A parasztok dézsmája mellett bizonyos majorsági szőlők termését is megszerezte Koháry a kiváló bort termő Gyöngyösön és a szomszédjában fekvő Gyöngyöspata, valamint Gyöngyöstarján határában. így összességében az uradalom nagyobbik része, mintegy kétharmada került a zálogszerződés értelmében új földesúr kezébe. Három évvel később, 1650. május 7-én vált véglegessé az 1647-ben még csak rövid érvényességűnek szánt zálogügylet. Bár időközben gr. Forgách Ádám visszafizette a Sipek (egykori írással: Süpök) és Csitár községek átengedése fejében kapott zálogkölcsönt, és így az uradalom falvai közül csak Varsány maradt zálogban (feltehetően a helység közbirtokos urainál: a Gé- czy és Lipthay családoknál), vagyis törekedett uradalma visszaváltására, hamarosan kiderült azonban, hogy anyagi nehézségei tartósnak bizonyultak, s újabb pénzösszegek felvételére kényszerült. A zálogszerződés „megtoldása" (auctionales contractus) bevett jogi szokás volt a Werbőczy által kodifikált feudális jogrendben. Általában abból állt, hogy a zálogösszeg megnövelésével a zálogbirtokos kieszközölte magá445
