Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Két szécsényi céh kiváltságos levele 1617-ből
és egészen 1663-ig a királyi országrész egyik jelentős véghelye volt a szultán uralta területek határán. Földesura 1595 óta br. Forgách Zsigmond, az ország egyik leggazdagabb, jelentős politikai szerepet játszó főnemese. Birtokait eredetileg csak az apja, Simon által megszerzett Hertnek vára és uradalma képezte Sáros megyében, azonban a Lossonczy Annával kötött szerencsés házasság révén, neje halála után, 1595-ben, illetve 1601-ben királyi adománnyal megszerezte a szé- csényi, somoskői és gácsi uradalmakat is, így Nógrád vármegye leggazdagabb földesura lett: közel ötven helységben több mint ezer jobbágycsalád gazdája. De ezeken kívül más terjedelmes jószágok is a birtokába kerültek, így a tiszaszentmártoni (Szabolcs), a szalánci (Abaúj) és a tapolcsányi (Nyit- ra megye) uradalmak. A Flabsburg királyok hű kiszolgálójaként, mint felsőmagyarországi főkapitány, hadakat vezetett Báthori Gábor és Bethlen Gábor erdélyi fejedelmek seregei ellen, és eme „érdemei" gyümölcseként egyre magasabbra emelkedett a közjogi méltóságok ranglétráján is. Születése óta báró, de mint Nógrád, Sáros és Szabolcs megyék főispánja, hivatala után „comes", azaz grófi címet nyer, 1608-tól tárnokmester, 1610-ben országbíróvá, vagyis a nádor helyettesévé választják, majd Thurzó György halála után, 1618- ban nádor lett, tehát a legmagasabb fokra is feljutott, amelyet egy magyar főnemes elérhetett. Szécsény végvár volta egyáltalán nem zárta ki, hogy - sok más erődítményhez hasonlóan - paraszti-polgári lakosság is megtelepedjék biztonságos falai alatt, és földet műveljen, ipart űzzön, vagy kereskedjék. Egykorú adóösszeírásokból tudjuk, hogy 1603-ban tíz, 1608-ban nyolc ház után fizettek itt egyforintos „dica" (rovás) adót a királynak. Ezután megváltozott az állami adóegység: egy „portát" négy jobbágy- vagy tizenkét zsellér ház tett ki. Ilyen számítási kulccsal 1609-ben nyolc, 1610-ben nyolc és fél „portát" írtak össze - a pusztának nevezett Farkasalmás, Lóc, Rimóc és Varsány esetleges lakóival együtt -, míg későbbiekben évről évre csökken a portaszám: 1613-1614-ben négy, 1618-1619-ben két és fél, 1622-ben másfél, 1625-1626- ban pedig csupán egy porta szerepel az összeírásban. Az itt közölt céhlevelek keletkezése után egy-két évvel, 1618-1619-ben regisztrált két és fél porta azt jelentette, hogy - a számítási kulccsal beszorozva - maximálisan tíz jobbágytelek volt, vagy harminc zsellér (inquilinus) élhetett Szécsényben. Mivel a rendi társadalomban a kézművesek szinte kivétel nélkül zsellérnek minősültek - hiszen a házhelyükön kívül nem műveltek telki szántóföldeket és réteket -, bizonyosra vehető, hogy a céhlevélben megnevezett kilenc szabó-, szűcs- és posztónyíró-, illetve hat varga- és csizmadiamester is ilyen inquilinus volt. A porták számához viszonyítva e tizenöt iparos családjával az adózó, nem katonáskodó Szécsény városi népesség felét is kitette. A két kiváltságlevél keletkezésének körülményeiről csak annyi ismert, amennyit magukban a dokumentumokban olvashatunk: 428