Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)

A nógrádi mezővárosok és szécsény kézművestársadalma a polgári átalakulás idején (1820–1870)

kerten (7%), Nagyorosziban (5%), Divényben és Nógrádban (3-3%) - elenyésző maradt a kézművesek rátája, egyúttal ezek voltak a megye 90-95%- ban paraszti foglalkozású lakosságot tömörítő, falusias jellegű oppidumai.

Milyen mértékű társadalmi átrétegződés következett be 1849 és 1869 között, az első, magyar hatóságok által végrehajtott népszámlálásig? Előrebo- csátva a választ: a polgári jogegyenlőség és közteherviselés kimondását követő két évtized alatt mezővárosainkban csak kis mértékben haladt előre, vagy éppenséggel teljesen stagnált a helyi társadalom polgárosulása. Természetesen a polgárosult rétegek közé számítjuk a kereskedőket, valamint az értelmiségi és alkalmazotti réteget is, témánk a kézművesség és a kialakuló gyári munkásság társadalmon belüli súlya lévén, csupán ezek abszolút és relatív számát hasonlítjuk össze a két időpont között.

Szembetűnő módon csökkent az 1840-es évek végén virágzó Losonc és Tu- gár önálló műhelyt fenntartó iparosainak az összes háztartásfőhöz viszonyított aránya: Losoncon 55%-ról 46%-ra esett a korábban meghatározó jellegű „céhes" iparosok aránya. Abszolút számokban valójában stagnálásról van szó, mert Losoncon az 1848-as 344-ről huszonegy év alatt 337-re apadt, Tugár- ban ugyanekkor 91-ről csupán 95-re nőtt a hagyományos kézművesek száma. Gácsban kb. 320 főről 390 főre nőtt a kézművesek és a gyári munkások száma, de arányuk a kimutatható háztartásfőkön belül 81-82% között stagnált.

Ami az iparágakat illeti, az ikervárosban továbbra is a „bőr-, papír- és egyéb ipar" játszotta a főszerepet (43%, illetve 44%), ezt a „fém-, kő- és faipar" címszó alatt kimutatott iparág követte (Losoncon 23%, Tugárban 13,5%), alig maradt el tőle a „szövőipar" (147 iparűző, 37%). Ami a nem önálló egzisztenciájú réteget, az ipari munkásokat, segédeket illeti, 1847-ben az ikervárosban összesen 542 legényt és inast írtak össze, 1869-ben pedig 588 munkást - a gyáripar tehát, ha meg is honosodott Losoncon, nem hozott áttörő változást a társadalmi szerkezet korábbi állapotához képest. Gácson a szövőiparban 137, a fém-, kő- és faiparban pedig 93 munkást alkalmaztak. Összesen tehát 272 fő, több mint kétszer annyi munkás dolgozott az iparban, mint ahány önálló mester. Balassagyarmaton 1850-ben 296, 1869-ben viszont már 350 mester tartott fenn önálló műhelyt. (A legtöbben - 37% - most is a bőriparban dolgoztak.) Minthogy a mesteremberek aránya a munkavállalók között 25,5%-ról húsz esztendő során 31%-ra nőtt - annak ellenére, hogy a gyáripart a megyeszékhelyen 1870 körül is csak egyetlen kis gőzmalom képviselte -, a megyeszékhelyen a kézművesipar még a céhek fennállásának utolsó évtizedeiben is képes volt bizonyos mértékű fejlődésre. Aligha véletlen, hogy 1871-ben éppen Balassagyarmaton alakult meg az ország első ipartestülete.

A többi mezőváros közül abszolút számban nőtt Szécsény (145-ről 204- re), Lülek (55-ről 64-re), Szirák (43-ról 64-re), Nagyoroszi (21-ről 65-re) és Nógrád (8-ról 28-ra), csökkent viszont Divény (8-ról 1-re), Érsekvadkert (29401