Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
A nógrádi mezővárosok és szécsény kézművestársadalma a polgári átalakulás idején (1820–1870)
A gácsi gyár fénykora az 1840-es évekre esett. A Védegylet idején minden magyar hazafi erkölcsi kötelességének tartotta, hogy e híres fabrika termékeit vásárolja és viselje. Ekkoriban már hat-hétszáz munkást is foglalkoztattak és ezer bécsi mázsa gyapjút dolgoztak fel évente. Az 1848-1849-es szabadságharc alatt a gácsi gyár kiemelkedő részt vállalt a honvédség egyenruhaposztóval történő ellátásából, a bukás után azonban - a Kossuth-bankók érvénytelenítése és a fejlett osztrák és cseh- morva posztóiparral közös, vámmentes piac miatt - igen nehéz helyzetbe került. 1851-ben így már csak kétszázhuszonhat munkást tudtak foglalkoztatni. 1856 után új, poroszországi születésű igazgató került a gyár élére, aki új gépeket vásárolt és hozzáértő külföldi mestereket hívott be. A gácsi termékek erkölcsi sikert arattak a párizsi és a londoni világkiállításokon, de drágábbak voltak a pamuttal kevert külföldi posztóknál. 1869-ben Stricker Ede zayugróci posztógyáros vette meg a gyárat, melynek alsó, tó melletti telepén 300-320 munkás készített posztószövetet 26, gőzzel hajtott szövőszéken, a vár alatti felső épületekben pedig 24-24, illetve pokrócszövő és négy Jacquard szövőpad mellett 75-80 munkás állított elő pokrócokat és Ja- cquard-posztót. A Shvoy Miklós szerint „igen tanulékony" munkások zöme Gácsból vagy a szomszédos falvakból származott.4 A gácsi földesurak, a Forgách grófok rezidenciájuk közelében egy kis, de korszerűen berendezett cukorgyárat is létesítettek. Az 1836-ban beindított üzem az ország sorrendben hetedik répacukor-finomítója volt, ahol 1851-es adat szerint ötvenkét munkás dolgozott, de az 1850-es évek közepén beszüntette működését. Gács a környező falvaknál sem volt népesebb - 1825-ben 1 284, 1847-ben 1 418, 1869-ben pedig 1 211 lakosa volt csupán -, mégis kis gyárváros volt, hiszen háztartásfőinek 1848 táján a 81%-a, 1869-ben pedig a 82%-a (320, illetve 390 fő) dolgozott önálló kézművesként vagy gyári munkásként. Korszakunk végéig Gácson kívül egyedül Losoncon létesültek manufakturális, vagy gépekkel felszerelt, gyár jellegű ipari üzemek. A szabadalmas mezőváros önkormányzata a piaci válság miatt nehéz helyzetbe került tímármesterek - a város legfontosabb iparága - munkával való ellátása érdekében 1845-ben részvénytársaságként működő bőrgyárat alapított, amely a szabadságharc utolsó napjaiban, amikor az orosz csapatok földig égették a „rebellis" várost, megsemmisült. Mégsem maradt sokáig gyár nélkül Nóg- rád megye kiemelkedően legfontosabb vásárhelye, mert az ország közvéleményének együttérzését és támogatását élvező szerencsétlen település újjáépítése keretében a bécsi Schöller-féle alpakkagyár „pakfont", más néven kínai ezüstöt előállító leányvállalatot épített itt a közeli Dobsinán nyert alapanyag feldolgozására. E gyárban az 1870-es években is mindössze huszon4 SHVOY Miklós 1874, 527-529. 394
