Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Szécsény és környéke kereskedelme és vendéglátása (1725–1848)
A vármegye az elrendelt vizsgálatot elhárította azzal, hogy a jozefinista rendeletek szerint nem hajlandó eljárni és az utcán át való italmérés törvénytelen. Mivel az Udvari Kancellária a lakosok kérését úgy értelmezte, hogy nemcsak a bor, hanem terményei eladásában is gátolják őket, meghagyta a Helytartótanácsnak, hogy a vármegye szerezzen érvényt a törvénynek és az urbárium idevonatkozó rendelkezésének. Ezzel végül is a földesúr kapott igazat, hiszen az ő célja volt, hogy az urbárium szerint redukált ideig korcsmárolhassanak a szécsényiek.40 Ez pedig mindössze negyed év volt. A város tanácsának ezért 100 Rft haszonbért kellett fizetnie és egyben vállalni, hogy maga vet véget a titkos borárulásnak. Szigorú büntetésben részesültek azok a jobbágyok is, akik az urbárium által engedélyezett időn túl is mértek italokat. A csitáriaktól például 1785-ben öt akó bort kobozott el gr. Forgách Miklós uradalma, és az ügyben cinkos községi elöljárókat, Csikány István bírót és négy esküdtet tizenkét-tizenkét botütésre ítélte. A titkos borárulás és pálinkaeladás meghiúsítása egyébként mindenütt a korcsmabérlők feladata volt, és ezért a büntetések fele ütötte a markukat. Nemritkán viszont maga az árendás űzött tilos ügyleteket, mint a varsányi Dávid József, aki maga főzte pálinkáját nemcsak a csapszéken - ahogy szabad volt -, hanem éjjel, „dunyha alatt" is árulta, ezért pedig állásával lakolt.41 A haszonbérlőket évente fogadták fel kontraktuslevéllel, a haszonbér összegét előre kellett fizetni, és ha több jelentkező is volt, árverést tartottak. Mivel Szécsény kivételével mindenütt egy házban működött a korcsma és a mészárszék, a két regálét egy személy bérelte, és mellette többször üzemeltetett pálinkafőző kazánt is, nem deríthető ki mindig, vajon csak az uradalom italait forgalmazhatta-e a csapiáros, vagy a másoktól vásároltat is.42 Az uradalom szeszes italainak árával „computus szerint" haladéktalanul el kellett számolnia. Bére az eladott mennyiségtől függött. 1813-ban egy akó borért 12 krajcárt, a pálinkáért 24 krajcárt kapott minden korcsmáros.43 Az italméréseknek két fajtája volt: a korcsma (educillum) és a vendégfogadó (diversorium). Abban különböztek, hogy utóbbiban a „korhelyszo- bán" kívül vendégszobák is voltak a megszálló utasoknak. Az italmérések száma és - főleg értéke - állandóan szaporodott. Az 1760-as években Szé- csényben még csak a várfalakon belüli „vámkorcsma", valamint a külső, „Laczkó korcsma" állott, italt viszont a pálinkaháznál, a serháznál, a mé40 OL C 59 - HTT Dep. Urb., 1790.150. fons és 1791. 44. fons. 41 OL P 1882 - Forgách cs. It, 14. t. Szécsényi uradalom, Dávid József árendaszerződése (1820) és kérvénye (1822). 42 KISS Ákos 1970, 201. A tinnyei kocsmáros, Hauch Ferenc csakis földesura és a saját borát árulhatta, másoktól csak ha olcsóbb és jobb volt, vehetett italt. 43 OL P 1882 - Forgách cs. It., 14. t. Szécsényi uradalom, korcsmáltatási számadás (Computus circa epocillationem), 1813. 362
