Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
A szécsényi céhek története (1617–1857)
sa, mint Szécsényé, amely így a megye harmadik legjelentősebb ipari centruma volt csupán, bár így is kiemelkedett a megyében, hiszen négynél több iparost csak tizenöt helységben írtak össze.44 Az iparosok között szép számban voltak nemesi kiváltságokat élvező ar- malisták is, azonban a források csak hébe-hóba fedik fel tényleges arányukat. Az 1814/15-ben céhes kiváltságért folyamodó szécsényi, négy szakmabeli, tizenhat nemesi rendű mester közül három „magyartímár", azaz varga (Molnár Imre, Lehoczky István és a lóci Szeles Márton), a huszonkét csizmadiából hét (a céhmester Olasz Pál, Borbás Mihály és József, Tenki Nagy Mihály és István, Végh István és Bezzegh Pál), a tizenöt takács közül csupán egy mester (Nagy Ambrus) volt nemesember.45 1839-ben hét varga-, három csizmadia-, két szabó- és egy takácsmestert azonosítottunk nemesként az 1840. évi nemesi összeírásokkal összevetve.46 Az ipar szerkezete bizonyos mértékben megváltozott az 1765. évihez képest. Különösen a ruhaipari ágazat szerepe növekedett: a mesterek fele (harminckét fő) és a legények harmada (öt fő) dolgozott itt, míg 1765-ben a mesterek 27,43%-a volt csak eme iparág képviselője. A szabók száma nyolcról tizenháromra, a takácsoké - bár a céhkiváltságokat végül is nem sikerült megszerezniük - ötről tizenháromra szaporodott hatvanhárom év alatt. Talán az a feltételezés helyes, hogy a vásárlóközönség - főleg a mezővárosi és a nemes népesség - igényei megváltozásával függ össze ez az aránymódosulás. Míg a XVIII. században a legtöbben - férfiak is - az asszonyok által otthon szőtt durva ingben, gatyában jártak, a reformkor kezdetére az öltözködési kultúra megváltozott a finomabb termékek javára. A gácsi posztómanufaktúra növekvő foglalkoztatására is teljes joggal lehet gondolni, hiszen a Forgách-birtokon 1767-ben létesült fabrika számos mestert dolgoztatott, és árui legfőbb értékesítői a szécsényi zsidó kereskedők voltak. Egyes ágazatok súlya csökkent viszont, így az építőiparé és a vas- és fémiparé: e forrásban csak egyetlen kováccsal és üvegessel szerepelnek. (Ugyanakkor négy-öt évvel később már éppen e szakmák voltak túlsúlyban a vegyes céh alapításakor, hiszen ezt - mint említettük - lakatosok, asztalosok, kerékgyártók mellett egy-egy rézműves, kovács, kőműves, ács, kéményseprő, továbbá molnár, pék és két nyerges kérelmezte és fizette.) Figyelemre méltó még a három „törvényes" céh és a helyi céheken kívüli iparosok számaránya: a hét tímár-, a kilenc csizmadia- és a tizenhárom szabómester a hatvanöt „opifex" iparűzőnek csupán a 44,61 %-át tette ki, a töb44 OL N 26 - Archívum palatinale, Nógrád megye 1828. évi országos összeírásai, kézművesek, kalmárok és kereskedők összeírásai (Conscriptio lucrorum opificum, mercato- rum et quaestorain). 45 OL A 39 - M. Kancellária, Acta generalia, 1817/3550. és 1818/5724. sz. 46 NML IV. 1. h) cc) 1839/1. sz., gr. Forgách Pál szécsényi uradalmának jövedelem-összeírása. 341
