Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Szécsény úrbéri viszonyai a Szatmári béke korától a jobbágyfelszabadítás végrehajtásáig (1710–1869)
kodónő 1770 tavaszán kinevezte br. Brunszvik Antalt Nógrád, Heves és Borsod vármegyék királyi biztosának azzal, hogy a rendeletet hajtsa végre. A megye községeiben júniusig el is készültek a kilenc úrbéri kérdőpont válaszaival és a szántók, rétek, irtások, szőlők előzetes összeírásával.23 Szécsény elöljárói, továbbá a telkes gazdák és a zsellérség képviselői, Bo- csó János, a város hadnagya, Ocsovai András, Oroszlán István, Szakmári Márton, Sztancsek György és Mezei György 1770. május 28-án adtak feleletet a kilenc kérdésre. Feltehetőleg kellő büszkeséggel jelentették ki, hogy nem örökös jobbágyok, hanem „mindnyájan szabadosok vagyunk", vagyis ha akarnak, más földesúr joghatósága alá költöznek. Fennálló úrbéri viszonyaikra vonatkozóan elmondták, hogy „contractusunk vagyon az földes urasággal, melyhez képest az egész reánk eső terheket fel szoktuk váltani". Ez a két körülmény, a szabad költözés joga és a szerződés szerinti teherviselés Szécsényt kiemelte a jobbágyfalvak tömegének úrbéri helyzetéből. A lakosok képviselői elsorolták cenzusuk, a summapénz előbb már ismertetett emelkedését az 1754 előtti 6 forintról az 1770-es állapotig, amikor is „egy házhelytül fizetünk 24 for(intot) mindenféle munkáért, és semmit sem robotázunk". Vallomásuk a kontraktusokkal és a fennmaradt uradalmi számadásokkal összevetve hiteles volt. Ki kell azonban emelni azt, hogy az úrbérrendezés iratai nem szólnak egy jelentős szécsényi társadalmi csoport terheiről: a Forgáchok 1766-ig 4, azután már 6 Rft „taksát" szedtek be évente a „házhelyes", vagyis saját házukban lakó izraelitáktól; a „zsellérektől", vagyis a más házában lakóktól pedig 1760-ig 2, azután 3 forintot. A zsidóság azért maradt ki az úrbérrendezésből, mert a korabeli jogfelfogás nem tekintette őket úrbéres népességnek, hanem - súlyos diszkriminációként - „idegeneknek", a földesurak által befogadott, megtűrt személyeknek, akik lakhatásukért külön toleranciális adót fizettek. A további kérdőpontokra válaszolva elmondták a szécsényiek, hogy földjük jó, eladó jószágaikat vásárok alkalmával helyben értékesíthetik, a legelő azonban szűk a marháiknak, és tűzifának megfelelő és elegendő erdő sincs a határban. A réteken kétszer is kaszálhatnak, vagyis „sarjút" is betakaríthatnak. Heteddézsmát adnak minden termésükből - „a maga természetében". Elhagyott, pusztán álló - deserta - telek nem volt a mezővárosban. Az előzetes összeírások az úrbérrendezés legbecsesebb dokumentumai közé tartoznak. Annak érdekében ugyanis, hogy megállapíthassák, a föld minősége alapján a helység melyik központilag meghatározott úrbéri osztályba sorolható és hány úrbéri telket lehet ott kialakítani, részletesen felmérték a parasztság birtokában, használatában talált telkek szántóföldi és réttartozékait, az irtásokat, valamint a szőlőket. 2 2-1 Uo. 1768. április 18. 169
