Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Bevezető
A semmiből létrehozott, s virágkorát a '90-es években élő társadalomtudományi-történelmi szakkönyvtárunk immár sokadik olyan éve elé néz, amikor állományának gyarapítását szinte kizárólag csak pályázati forrásokból vagyunk képesek gyarapítani. A kutatók és a levéltári dolgozók munkájának bázisául szolgáló, mintegy 30 000-es szakkönyvtár népszerűsítése, állományának ismertté tétele, katalógusának online elérhetővé tétele a közelmúltban valósult meg - uniós pályázati forrásból. A megyei közgyűjteményekkel, valamint az ország más levéltáraival természetszerűleg létező és ápolt kapcsolatainkon túl külön említést érdemelnek nemzetközi, nevezetesen szlovák kapcsolataink. Az elmúlt húsz esztendőben sokat tettünk a szlovák-magyar együttműködés fórumainak megteremtéséért. 2001-ben induló, s reményeink szerint le nem zárt Nogradica-kutatási projektünk keretében megkezdtük a szlovák levéltárakban őrzött nógrádi vonatkozású iratanyag feltérképezését és másolását, s komoly történész-szakmai, esetenként közéleti visszhangot kiváltó közös rendezvényeket szerveztünk, párbeszédet kezdeményeztünk a szlovák-magyar közös múlt legérzékenyebb kérdéseiről (Trianon, első bécsi döntés, lakosságcsere stb.) A mögöttünk hagyott több mint húszéves ciklus első felében döntött a levéltár akkori vezetője, A. Varga László, egy levéltári restaurátorműhely kiépítéséről. Az 1998 óta létező műhely elsősorban pályázati forrásokból nyerte el mai felszereltségét s helyét, s a sors úgy hozta, hogy azóta két alkalommal is (2001-es és 2003-as, mintegy 500 dobozt érintő raktári beázásunkkor) puszta létén múlott értékes irataink pusztulásának elkerülése. A Nógrád Megyei Levéltár ma három szervezeti egységben - Salgótarjáni Központ, Balassagyarmati Levéltár, Bátonyterenyei Részleg - látja el megnövekedett feladatait. Lezárult tehát egy korszak, mely minden gondjával egyetemben egy szakmai tekintetben jól működő intézményt hozott létre. E kötet megjelentetése is bizonyítja optimizmusunkat, hogy az elkezdett munka a megváltozott viszonyok között is folytatható lesz. Tyekvicska Á rpád 15