Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1995 - 2. (Balassagyarmat, 1995)

Tyekvicska Árpád: Adatok, források, dokumentumok a balassagyarmati zsidóság holocaustjáról

akik társaikat egyes apróbb elkövetett csínek miatt a németeknek beárulták. Néhányszor borzalommal láttam, hogy a gyermek anyjától, vagy a testvér testvérétől lopta el élelmiszeradagját, vagy vitte el a nehezen, titokban szerzett szappant, vagy darabka törülközőjét, egy kendőt, amit ott nagy nehezen szerzett. Július 3-án délután Dr. Mengele magához hivatott a revierbe; azt mondotta, hogy most azonnal megyek az A. lágerbe. Nem lehetett elbúcsúznom, a blokkba többé viszsza nem mehettem. Egy SS nő elkísért az A. lágerbe, ott először bevittek a revierbe, megkérdezték hol szereztem a diplomám, orvosként hol működtem. Azt mondották, hogy a transzporttal fogok elmenni mindjárt. Előbb a fürdőbe vittek, megfürödtem, kaptam szürke vászonruhát, tricónadrágot és egy tarka inget meg fatalpú cipőt, utána bevittek a 9-es blokkba, ahonnan Máramaros, Bereg, Ung megye, valamint Nagykanizsáról származókkal bevagoníroztak; augusztus 4-én délben hagytam el Auschwitzot 2002-ed magammal, 2000 munkás és 2 orvos. Rögtön a beszállásnál egy kis megkönnyebbülést éreztünk, mert a felügyeletünkkel megbízott katonák, kivéve a parancsnokot, mind a Wehrmachthoz tartoztak, akik emberségesen bántak velünk. Minden vagonban két katona volt beosztva, legtöbbje az előbbi háború rokkantjaiból került ki. Vagonjaink az egész úton nyitva voltak, majdnem minden megállónál friss vizet kaptunk, megengedték, hogy mosakodjunk. Még Auschwitzben kaptunk személyenként 1 kg kenyeret, 5 dkg lószalámit, 10 dkg margarint. Egy-egy nagyobb állomáson reggelenként egy vödör meleg feketekávét osztottak ki közöttünk. 50 ember volt egy kocsiban, katonakísérőink minden este pontosan elrendezték, hogy felváltva feküdjünk le. A mi két kísérőnk többször saját készletükből is osztottak szét ennivalót, ha mást nem, egy-egy szem cukrot. Egy alkalommal sört is hozatott fel és mindenki kapott belőle egy pohárral. „Aber niemanden sagen und erzehlen davon!" [értelemszerűen: Erről pedig egy szót sem senkinek!] mondották a katonák. Két kísérőnk, Hinze Oberfeldwebel és Heller, a láger rechnungsführerje [számvevője] cigarettát is adott. Tíz napi utazás után - útközben néha majdnem egész napot álltunk is, pl. Drezdában, Halieben és Dortmundban - megérkeztünk Gelsenkirchen állomásra, ahonnan gyalog mentünk be a kb. 5 km távolságban lévő Gelsenbergi műbenzingyárba, azaz helyesebben csak a gyár romjaihoz. Egész Dortmundtól végig Gelsenkirchenig mindenütt romokat láttunk, hatalmas vízvezetékek és benzingyűjtők kilyukasztva, összetörve hevertek a vasútvonal mindkét oldalán. Esett az eső és mi lenge öltözetünkben bizony nagyon fáztunk, dacára annak, hogy ilyenkor itthon már a legnagyobb kánikula van. A benzingyár tövében egy homokos helyet jelöltek ki számunkra, illetve felállítandó táborunk számára. Korábban érkeztünk, mint ahogy számítottak ránk és így sem barakk, sem étel nem várt bennünket, sőt abban a kellemes meglepetésben volt részünk, hogy a Todt-szervezet, akik munkaadóink voltak, nagyon kedvetlenül fogadott, mert férfimunkásokat várt. Úgy 3-4 óra körül lehetett, amikor leendő táborunk helyéhez érkeztünk és 6 órakor már fel voltak ütve a lakásunkat képező sátrak. A sátrak mellett két hatalmas mosdóhelyiség, cementből készült kagylókkal és felette tussberendezéssel, a WC azonban akkor még nem volt készen, erre a célra két gödör volt ásva, azonban a következő nap ez is megoldódott elsőrangúan. A sátrakban öt165