Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1994 - 1. (Balassagyarmat, 1994)
Történelem - Reiter László: A balassagyarmati börtön építéstörténetének levéltári forrásai
IS.J Ha valamely belső őrnek személyes panasza van cselédtársai vagy más henIlakó ellen, panaszát elsőbben az Őrmesternek jelenti, s ha ennek intézkedésein meg nem nyugodnék, panasza felterjesztésével a Főfelügyelőhöz is járulhat. 9.) A belső őrök számára készített ezen szabályos utasítás mielőtt felterjesztetnék, előttük mindenkor olvastassák Jel. s kellőleg elöltük magyarázassák meg. Ezen kívül nyomtatott példányban közöttük mindegyiknek kezeibe adassák, valamint a közös őrházban a falra is felfüggesztessék...." 3 5 E/.ulán következett a 65 pontban meghatározott, a rabokkal történő bánásmódokról, a belső fegyelemről javasolt szabályok. Mint később kiderült, a javaslattevő bizottság az egész szabályzatot szinte szórói-szóra követően vette át valamilyen módon attól az országosan kirendelt és megbízott testülettől, akik ezt az egész országra kiterjedően javasolták elfogadásra. Az új börtönépület A leirt és hiteles levéltári forrásokon alapuló építéstörténet jelentősebb eseményei lezajlottak. Maga az építkezés több éves előkészítések, valamint megalapozott érvelések után közel három éves munkával végül is elkészült. Erről Nógrád vármegye 1846-ik évi április 23-25-i közgyűlési jelentése nyomán a Pesti Hírlap 1846. évi 670. száma így számol be: "A rabok összes létszáma IS45-ben 52H. Ebből az elitéltek száma 39 H. per alatt vannak 56, felmentve nl-en, más hatósághoz kerüli 3 fő. Az elitéltek között van 15 marhalopó. 60 verekedő. 31 gyilkos. 9 gyermekgyilkos. 7gyújtogató. 1~ rabló. 226 tolvaj, 33 más vátságü. A jérjiak száma 370. a nőké 2<S. Ezekből 291 katolikus, 92 evangélikus. 4 református és 11 zsidó. A magánrendszer alig öl hónap alatt hozatott be, de máris jó következményekel mutat mind egészségi, mint erkölcsi tekintetben. A conduittelista, mely rendszeresen vezettetik, legmeglepőbb eredményekel mutat a legmegrögzöttchb rabjainkról. Ezen eredmények annál meglepőbbek, mer! még csak néhány hónapja, hogy mind a rabok, mind a cselédség közöli elharapódzott legrútabb visszaálásek voltak szemeink előtt, mely örvendetes változást hozott a célszerű épületen belül ás az új rendszabályoknak köszönhetően. De azért maradlak még tennivalók. A rabok hetenként két böjtre ítéltetnek, de valósággal öl nap böjtölnek és a kél nap is csak öt-öt lat húst kapnak. Ezen mielőbb segíteni kellene, annál is inkább, mer! tetemes költséget nem kíván. Egy-egy rab élelmezése naponta 1 12 pengő krba kerül..." Végezetül, a mellékelt alaprajz szerinti korabeli épületleírás, az akkori használat szerinti beosztás álljon ennek a tanulmánynak befejezésénél, bízva abban, hogy sok és eddig ismeretlen adat előkerülésével jobban megismerhettük ezen jelentős épület múltját. 33. OL. C. 44. Dep. pol. com Acta 1846. tons 35. p. 1-8 112