Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1994 - 1. (Balassagyarmat, 1994)

Néprajz - Limbacher Gábor: Gyógyítóasszony a Karancs-hegy lábánál a 20. század utolsó évtizedében

1975. évtől, Jézus "kijelentésének" megfelelően gyógyító tevékenységet folytat, mely iránt - ahogy említettük - 1990-től nagymértékben megnőtt a kereslet. Emellett többféle képességét is számon tartja, melyek egyike a halottlátás. "Tud beszélni" a túlvilágra kcrültekkcl, akik "járnak" hozzá. Halott testvére is "volt" már nála. Ha a Szentek Istene "jön" hozzá, "akkor kiparancsolja őket. A halottak lebegnek, el vannak változva, egymással sivalkodnak. Üvegajtón nem tudnak bejönni, faajtó, fal nem akadály". Azonban a halottakról nem beszél, mert égi "pártfogói" szerint nem szabad "legalábbis egyenlőre" - ezzel foglalkoznia, csak a gyógyítással. Tevékenysége során elveszett dolog megtalálására is képes volt már, mint mondta "égi vezérlettel". .Jövőlátó képessége nyilvánult meg, amikor férje halálos betegségét mondta meg előre, s valószínűleg e tehetségével függ össze, hogy peres ügyben is felkeresték már, hogy tanácsot adjon az érintetteknek. Ezek mellett mintegy vallási véresőként is tevékenykedik, amire a Karancs-hegyi imaórákról szólván már utaltunk. E szerepvállalást példázza, hogy a Szűzanya jelenésben "történt" utasítására, a hozzá jövő népnek azt közvetíti, hogy mindenki fehér rózsafüzért vegyen magának, mert Szűz Máriának az a legkedvesebb. Magunk tapasztaltuk, hogy egy szandai asszony vásárolt is magának ennek hatására egy fehér olvasót. Egyébként e motívum párhuzama is megtalálható a hagyományos népi vallásosság világához tartozó vallásos ponyván. 9 "7Wó.v"-ként praktikus dolgokról is véleményt formál, a legkülönfélébb bajokról való gyógyulás és az egészségesnek tartott életmód érdekében. Például a műanyag flakonokról azt tartja, hogy a fehér és sárga "üvegek" nem jók. mert "rákot nevelnek". A zöld ecetes flakont viszont ártalmatlannak tekinti. Sajátos fölfogása a kereszténység központi tételeit is érinti. Egyik beszélgetésünk során azt közölte, hogy Jézus mégegyszer megszületik egy, a Karancsra is járó magvar anyától, Krisztiánnak fogják hívni. Majd két nappal korábbi, éjszakai értesüléséről számolt be, miszerint tizenkét hónapra fog megszületni, melynek ideje "már itt van a sarkunkban". (Utóbb kiderült, hogy a "születés ideje" 1993. május 7 ). A hivatalos egyházzal való kapcsolatáról kér­dezvén kiderült, hogy rendszeresen nem jár templomba, a vasárnapi miséken nem vesz részt. "Hát itt a templom nekem, és velők beszélek. Hova menjek? Itt van min­denem." Templomként lakása félszobájának vallási világát értette, melyet a következőkben ismertetünk. E saját szenthely-létesítő gyakorlata nem párhuzam nélküli, például a századforduló táján a Szeged környéki híres gyógyítóember, Engi Tüdő Vince is a maga portáján kápolnát épít, ahol aztán vezető egyéniségként vallási és gyógyító tevékenységét végzi. 1 0 9. A világ legnagyobb csodatörténete vagy: az Égből leszállt olvasó és három új ének a besnyői búcsú emlékére. Kiadja Gyömbér Bácsi Jászberény, én. Palóc Múzeum néprajzi gyűj­teménye, 92. 36. 4. lsz-on. Tartalma szerint jelenésben Mária fehér olvasót ad a jámbor asszonynak, hogy adja tovább az égi ajándék hírét. 10. GRYNAEUS Tamás: Engi Tüdő Vince: a legenda és a valóság. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1972/73. I 155-183. p. Szeged. 208

Next

/
Thumbnails
Contents