Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1994 - 1. (Balassagyarmat, 1994)

Történelem - Tyekvicska Árpád: A bíboros útja (Mindszenty József "kiszabadítása" 1956-ban)

Máig tisztázatlan, hogy ki rendelte cl Pálinkás számára Mindszenty Budapestre vitelét. Az őrnagy és a tclcfoniigyclctes Deli József határozottan emlékeztek arra, hogy a telefonba Keresztes őrnagy néven mutatkoztak be. Keresztes azonban a tárgyalás során mindvégig tagadta, hogy 30-án éjjel bárkivel is beszélt volna. A Tildy-titkárságon ekkoriban három telefon volt. Ezek mellett általában dr Hámory Zoltán, a titkárság vezetője, dr Szűcs és Tildy fia teljesítettek szolgálatot. Éjjel azonban nem lehet tudni, hogy adtak-e ügyeletet, vagy csak álmából ébredve jött valaki a készülékhez. A telefonra valamikor éjfél után kerülhetett sor. Hámori, kihallgatása és a tárgyalás során is egyaránt azt vallotta, hogy 30-án ,. vidékről telefonon hívott bennünket egy Pálinkás nevű őrnagy, aki azonos Pallavichini őrgróf leszármazottjával és közölte, hogy Mindszenty! kiszabadították és kérdezik mi történjen vele. En beszéltem vele telefonon. Mondtam neki, hogy várjon, lementem Tildyhez, akinek ezt jelentettem. Tildy válasza az volt. hogy hozzák fe! Mindszentyt Budapestre és helyezzék el a várban tévő rezidencián. Ezt én közöltem Pálinkással " Ugyanakkor Hámori is megemlíti, hogy a beszélgetés alatt Keresztes is jelen volt és esetleg beszélhetett Rétsággal. A titkár szavait támasztja alá Tildy vallomása is: ..Valaki jelentkezett, aki Mindszenty! Budapestre hozta. Előzőleg már Indiám, hogy Mindszenty! Budapestre hozzák. ... Telefonérte­sítés jött éjszaka. Kabinetülésen megbeszéltük a Mindszenlv-ügyel, legjobb ha Budapestre hozzák Azt tudtuk, hogy kiszabadították már, de nem tudják hová hozzák. Hámori jelentette a le lefon!..." Pálinkás intézkedett Mindszenty és a laktanya fegyveres biztosításáról és a bíbo­rost kísérő önkéntesek kiválogatásáról. Másnap reggel hat órára állt össze a menctoszlop, mely egy rohamlövegből, egy T-34-es harckocsiból, két katonai teher­gépkocsiból. ket pobedából (az elsőben az újpesti csoport vezetői, a másodikban Mindszenty. Tóth plébános és Pálinkás ültek), az újpestiek tehergépkocsijaiból és utóvédként még két harckocsiból állt. A menethez csatlakozott a járási forradalmi tanács küldöttségének gépkocsija is. Útközben a két hátsó harckocsi lerobbant és így azok - miként állítólag Sztrányaiék gépkocsija sem - nem jutottak el az Úri utcába. A Budapestről visszaérkező Garami meglepődve látta a fejleményeket és kifogá­solta a kíséret ,,eltúlzott" méreteit. Pálinkás az újpestiekre és a kapott parancsra hi­vatkozott. 3 9 ló jármű beszerzéséről (az útra ugyanis annyi vállalkozó volt, hogy a Legfőbb Ügyészség egyetlen gépkocsija kevésnek bizonyult). Indulás előtt azonban némi vita támadt az ügyé­szek között, így Kapfinger felhívta Rétságot és beszélt Pálinkással. Kiderült: semmi szük­ség a közreműködésükre. Néhány ügyész azonban mindezek ellenére telefonon Kovács Imre vezérkari őrnagytól megszerezte a gépkocsit, és útnak indult. Azonban Dunakeszinél nem jutottak tovább: az utat lezáró forradalmárok ávósoknak nézték és pár órára őrizetbe vették őket. - Periratok, 52., 57., 116-145., 155-170., 216-232., 518., 584. p. 39. Pálinkás Márton János törzsőrmestert és Deák János hadnagyot bízta meg a kíséröcsapat összeállításával. A csoport részben önként jelentkezőkből állott (ezek nagyrésze budapesti volt), részben Deákck azok közül szedték össze, akik épp nélkülözhetöek voltak. - Állí­tólag dr. Tóth, Mindszenty titkára kérte meg az. őrnagyot arra, hogy a főpapot lehetőleg 164

Next

/
Thumbnails
Contents