Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1994 - 1. (Balassagyarmat, 1994)

Történelem - Csáky Károly: "... Feltűnést nem keresve, csupán használni akarva dolgozott..." (Gyürky Antal élete és munkássága)

Elmondja továbbá, hogy Ipolyság lakossága 1848-ig "két elemből állott": a parasztságból (úrbéresekből) és az iparos osztályból. A "müveit osztály" ekkor még csak "7 egyén által volt képviselve, u.n. a megyei főorvos, a gyógyszerész, a levéltárnok, a várnagy, a lelkész, a tiszttartó és a kasznár". Az iparosoknak külön elöljárójuk volt hadnagy címmel. Több iparos céhnek saját elöljárósága volt. Az ötvenes években a jogegyenlőség alapján egyedül a bíró lett a város elöljárója. A bírói hivatalt néhány évig az iparos és a földműves osztály felváltva töltötte be. Később a bírót általában az iparosok közül választották, de a tanácsban mindig "minden elem" képviselve volt. Az ötvenes évek derekán a város újabb két elemmel gazdagodott, mégpedig a kereskedőkkel s az úgynevezett úri osztállyal, amely tisztviselőkből, hivatalnokokból, ügyvédekből, orvosokból stb. állt. Ismét külön fejezetben mutatja be Gyürky a megye "jeleseit". Ipolyi Arnoldot, báró Nváry Antalt, Boronkav Lajost, a Pongráczokat s a "nagy" írókat: Koháry Istvánt. Pongrácz Lajost, Nyáry Albertet. Pajor Istvánt. Gáspár Imrét. A művészek közül Stéger Ferenc énekest és Siposs Antal zeneszerzőt méltatja. Gy ürky Antal fentebb bemutatott két kötete nem tudományos igénnyel írt, nem is teljességre törekvő monográfia. Miért beszélünk mégis róla? Mert édemes arra. Mert képvisel bizonyos értékeket. Mert nélkülözhetetlen irodalma ez annak, aki a múltszázadi Hont társadalomrajzát, közéletét kutatja. Szerzője a mindennapok olyan rezdüléseit örökítette meg a mának, melyeket a nagy összefoglalókban hiába keresnénk. Olyan tabló ez, melynek szerzője elsősorban tapasztalataival, azokból merítkezve teszi hitelesebbé, elevenebbé a képet. A két Gyürky kötet nélkül mindenkor szegényebb lenne Hont megye ma már igen gazdag irodalma. Mindenkor érdemes azonban Gyürky más műveit is fellapozni. És emlékezni arra, aki "csendben, zajtalanul, feltűnést nem keresve, csupán szolgálni akarva dolgozott egész életén át". Akiről nemhiába írták halálakor.'hogy "benne a gazdasági, kivált pedig a borászati szakirodalomnak oly buzgó és hivatott művelője dőlt ki, akinek elvesztése érzékeny hézagot üt azok sorában, kik e téren hazánkban számot tesznek". Minket, szellemi örököseit - kutatókat, helytörténészeket, néprajzosokat, gazdálkodókat - sem kisebbíthet hát a reá való emlékezés. Ha már emléktáblát nem is állítottunk nóki, legalább szellemét idézzük néha-néha. Mert megismerve őt, gazdagabbak lehetünk! 141