Tyekvicska Árpád (szerk.): Civitas fortissima. Balassagyarmat története írásban és képekben - Nagy Iván Könyvek 19. (Balassagyarmat, 2014)
Írások, képek, történetek. Balassagyarmat évszázadai
ide, az álljon meg egy kicsit, hunyja be a szemét és hallgatózzon, mert bizony érdekes történeteket mesélnek ezek a beszélő kövek. Azt is elmesélik, hogy miért keresnénk hiába a Műnk család leghíresebb tagjának a nevét, akinek a sorsa egy szörnyű nyári napon teljesedett be városától távol. Ha az Ady Endre utcán visz utunk, a gimnázium felé a sarkon van az a tornyos épület, amit Magos-Műnk úr épített családjának. A homlokzaton még most is ott díszeleg mesterségének címere. És a többi név, a borkereskedő, a városatya, a kocsmáros, ügyvédek és orvosok nevei! Egy emlékkönyvben bejegyzések Izraelből, Kolumbiából, Kanadából. Gyönyörű fényképeket lehet itt készíteni egy késő nyári délutánon. A felrobbant zsinagóga romjai közül mentette ki Simon István utásztiszt a Ferenc József 1894-es látogatását, az uralkodó szavait megörökítő márványtáblát: „Népeim irányában a valláskülönbség nem képez válaszfalat szívemben. Királyi kegyelmemre és oltalmamra tehát Önök is mindenkor számíthatnak”. A A templompad megváltását igazoló „belépti-jegy” 1928-ból. A Gansel Lenke és Wemer Gyula esküvője 1923-ban. * A hitközség utolsó saktere, Braun Tóbiás. ^ Az ortodox hitközség pecsétnyomata (1944-ig volt használatban). w Zsidó férfiak a nagytemplom bejáratánál, előtérben Deutsch Dávid főrabbi. A kép az 1930-as években készült. T Megemlékezés a zsidó mártírokról a balassagyarmati izraelita temetőben (1980-as évek). T Boros Mór, a zsidó elemi iskola igazgatója, első világháborús kitüntetéseivel, 1931-ben. ► Fent az ép zsinagóga. Középen a németek által 1944 végén felrobbantott zsinagóga romjai. T Lent az elbontott zsinagóga üres telke az 1950-es évek vége felé. Itt épült fel a jelenlegi városi piac.