Rácz Jenő: „Koplyan alias Bakofalva”. Okleveles és régészeti adatok az egykori Koplány történetéhez - Nagy Iván Könyvek 17. (Balassagyarmat, 2009)
„KOPLYAN ALIAS BAKOFALVA" Okleveles és terepbejárási adatok a Csesztvéhez és Szügyhöz tartozó egykori Koplány történetéhez (írta: Rácz Jenő)
mért tájolási (keleti) iránynak. (A jelenlegi településmagtól, kb. 350 méter, lásd még a 173. jegyzetet.) Esetleg Bakópuszta 10. telken feltételezhető egy későavar temető, csontok és orsógomb felszín alatti lelőhely adatai alapján. Az életet jelentő vízparttól és úttól nem messze (hasonlóan a csesztvei 10. századi temető tájolásához) Kópián II. lelőhelyen a kiszántott állkapocs és koponyadarabok alapján viszont Alsó-Koplány egyik korai temetőjét sejthetjük, amely egy jövőbeli ásatással tisztázható lenne (a rotunda alatti falutól keleti irányban 360 m-re). Felső-Koplány (Bakópuszta) honfoglalást követő temetőjének nagy valószínűséggel, a rítus diktálta logika szerint a két Koplány település között, a patakvölgy valamelyik oldalán kellene a helyét keressük. Ugyan a jelenkori temetőhasználat nem jelöli ki ezeket, de a múltban visszafelé haladva bizonyos információt esetleg ezek is szolgáltathatnak. A katolikus temetőt a 19. század elejétől használják a Szügy felé vezető sokszor emlegetett út bal oldalán. A lutheránus nemesség és li- bertinusok sírjait az előbbivel átellenben a forgalmas középkori út nehéz terhek miatt kerülő, kapaszkodó útja öleli körbe. Sírkövei szerint valószínűleg az újratelepedés időszakában nyitották, de a sírok tájolása, szemben a katolikus temetővel, nyugat-keleti tájolású, ahol családi csoportokban folyt a temetkezés a 20. század második feléig. Segíthet esetleg kérdésünkben egy harmadik, családi sírkert fekvése, a 16. századtól birtokos Dubraviczkyaké, amely egy temetkezésre alkalmas dombon a pataktól nem messze őrződött meg az emlékezetben (valóban a két település között), amelynek orgona ligetét és sírköveit a kollektivizálás idején szántották ki. Nem jelölheti e terület a korábbi ősi temetőt (?), vagy átellenben a patakon túl, a hasonlóan út mentén lévő Malomkert lankás dombnyelvének alkalmas helye a honfoglalók által nyitott nyughelyeket? Mint annyi másra, erre is csak a véletlen, vagy jövőbeli szondázó ásatások adhatnak majd választ. Összegzés Munkánk elsődleges célja volt, hogy megismertessük és a tudományos kutatás számára is ta- nulmányozhatóvá tegyük a Nógrád megyei viszonyok között is kishatárú, ma közigazgatásilag szétvágott terület gazdag történelmi múltját, amiként az a neolitikumbeli Lengyeli kultúra népességétől kezdve a késői vaskorszakban itt élt, és még a császárkorban is kimutatható kelta lakosság hagyatékáig a terepbejárások során felfedte magát. Az alaptelepülés (a jelenlegi Bakópuszta) korai kialakulását feltehetően fekvésének, a szélsőséges időjárási hatásoktól védett völgy, patak és forrásvíz adta lehetőségének köszönheti. A települést megközelítő, érintő utak közül a patakvölgyi, a kelet-nyugati kis távolságra lévő települések elérését, az észak-déli, a vízválasztó dombok és hegyhátakon keresztül való közlekedést szolgálta (Lókos-Feketevíz-Ipoly völgye). A Bakópusztán áthaladó északra tartó út, amely a völgyből vezet Szügy irányába (Zá- voz), mélyútként 6-8 m-re vágódott a nagy lapos táblákat megszakító patakvölgy oldalába, melynek hordalékkúpja ma is meghatározza a falu topográfiáját. Keletkezése, használata, a természeti környezethez is alkalmazkodó első lakosságtól kezdve nyilvánvaló. Ezt az úthálózatot örökölhette a népvándorláskor végéhez köthető késő-avarkori népesség is, akiknek többségében szláv nyelvet használó közösségeit feltételezhetjük a környéken talált helynévanyag alapján. Ha régészeti hagyatékuknak tekintjük a párhuzamok alapján a Balassagyarmat - Nyírjes-i, (Szobok) és a közeli Szügy-i, feltehetően továbbélő településeket, esetünkre is érvényes lehet, hogy az új hazába érkezők, nem irtották ki, űzték el e korábbi földművelő népességet, hanem melléjük telepedve, adóztatva vagy szolgaként saját céljaiknak megfelelően használva, magukba olvasztották ezek népét. Az úri Kaplony nemzetség azonban úgy tűnik, új települést nyit. Bár felszíni leleteinkből nem vonhatunk le végérvényes következtetéseket, valószínű folyamatos az élet a 8-9. század fordulójától egy honfoglalást követő korai betelepedéssel, amelyet a gyepűvidék védelme is magyaráz. Ezzel nyilván a korábbi lakosság státusza is megváltozott, majd a falut a Kaplonyok birtoklásától „átnevezik". A család megjelenését, feltehetően a területen átvezető fontos útnak az ellenőrzés alá vonása magyarázza. Ez az út Visegrád - (Ér- sek)Vadkert felől Hugyag - Varbó réve felé egy rövidebb és nagyobb biztonságot nyújtó szakaszt eredményezett az északkelet felé tartó és onnan érkező utazóknak és kereskedelemnek, mint az Ipolymenti nádasok által szegélyezett 37
