Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról - Nagy Iván Könyvek 16. (Balassagyarmat, 2006)

KIRÁLYÉRT – HAZÁÉRT. Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal életrajzi vázlata

Iß. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal diák és értelmiségi adta - Sigray Antal, Esterházy Móric, Pálffy Géza és Appo­nyi György közreműködésével -, amelyről Markos is említést tesz visszaemlé­kezéseiben. „Október 8. Kisgyuri jön. Kitűnő Szakasitshoz írott levele. Tömören leszöge­zi álláspontját, többek között megemlíti, hogy az ő, szentistvánosokból álló kis csoportja már régen tevékenyen működött, amikor a többiek még sehol sem voltak. Valóban így is van." 1 Az idézethez hozzátartozik, hogy májusban a Ma­gyar Front a Remete utcai Pallavicini-villában alakult meg, azon az egyeztető megbeszélésen, melyen ifj. Pallavicini György, gróf Dessewffy Gyula, Kovács Imre, Szakasits Árpád és Markos György volt jelen. Pallavicini György bekapcsolódott az új, szociális irányultságú keresztény párt, a KDNP létrehozásába is. Az előzmények még 1943-ra nyúlnak vissza. A KDNP elődszervezete az 1943. augusztus 26-án, Apor Vilmos győri püspöki palotájá­ban tartott titkos találkozón (melyen például Mindszenty József, akkor még za­laegerszegi apátplébános, is részt vett) megalakított Katolikus Szociális Nép­mozgalom (KSZN) volt - még nem párt, csupán öntevékeny és titkos társadalmi szervezkedés, mely azonban már egy későbbi pártalakulat csíráit is magában hordozta. 1943 őszére egyre nyilvánvalóbbnak látszott, hogy a keresztény értékek és érdekek védelme (ideértve a vallásszabadságot és az egyház szabadságának vé­delmét is) és a keresztényszocializmus társadalompolitikai programjának meg­valósítása érdekében mégiscsak szükséges egy pártot szervezni. A KSZN szerve­zetileg is csatlakozni kívánt a náciellenes pártszövetséghez, a Magyar Fronthoz. A püspöki karból sikerült megnyerni Apor Vilmos győri püspököt a párt szószólójának. A párt vezetője pedig Apor unokaöccse, Pálffy József lett. 2 A szerveződés elsősorban a KSZN tagjaira épült. Júliusban a szervezet vezetői Esztergomban tartottak titkos tárgyalásokat a pártalapítás mikéntjéről. A szűk körű, éjszakai összejöveteleken a mozgalom igazgatósági tagjain kívül csak Pál­ffy gróf és Pallavicini György vettek részt, utóbbi az ellenállási mozgalomban a legitimisták képviselőjeként. A Magyar Front ebben az időben már csak koalícióképes pártokkal volt haj­landó hivatalosan is társulni. Ezért október 11-én Kovrig Béla (a KSZN főideoló­gusa) és Pálffy ismét felkeresték Serédi Jusztinián hercegprímást, és kérték, 1 Dessewffy Gyuláné feljegyzései 1944. április 26. - december 16. Macskásy Pál tulajdonában. 2 Pálffy József (Görz, 1904. március 3. - Baden, 1988. július 11.) földbirtokos. 1933-tól a Keresztény Gazdasági Párt Győr vármegyei szervezetének az elnöke. 1939-től, a Ma­gyar Elet Pártjának tagjaként, országgyűlési képviselő. 1944 áprilisában kilépett a kor­mánypártból, részt vett a KDNP szervezésében és egy ideig annak vezetője volt. A Ma­gyar Front Intézőbizottságában is tevékenykedett. 1945 után átlépett a Polgári Demok­rata Pártba. Emigránsként halt meg Ausztriában. 85

Next

/
Thumbnails
Contents