Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról - Nagy Iván Könyvek 16. (Balassagyarmat, 2006)

EZERKILENCSZÁZHATVANKETTŐ. Ami ’56 után következett

Ami '56 után következett... jellege miatt" a Péter-ügyet is munkásmozgalmi emberek elleni eljárásnak nyilvánították. A szociáldemokrata ügyekben szereplő 445 fő letartóztatása és kihallgatása volt az ÁVH „csúcsteljesítménye". Ilyen kiterjedt, összefüggő eljárást egyetlen más társadalmi-politikai csoport ellen sem folytattak. Kádáréknak nem kis fejtörést okozott az, hogy a szocdemek egy része 1956-ban és utána következetesen a forradalom oldalán állt. Különösen a külföldön tartózkodó Kéthly Anna és Budapest volt polgármestere, a kisgazda Kővágó József rehabilitálása akadozott. Biszku még 1962. augusztus 6-án is azt jelentette a PB-nek, hogy „az ügyet egyelőre félretettük". Sajátos, hogy Kővágót a Belügyminisztérium rehabilitálásra terjesztette fel, míg a legfőbb ügyész a következő határozatot hozta: „Tekintettel arra, hogy nevezett jelentős szerepet játszott az ellenforradalomban, és ez idő szerint disszidens is, újabb megfontolásra függőben hagytuk az ügyet." A politikai vezetés kényszerhelyzetbe került: ha a két vezetőt másokkal (pl. Révész Andrással) egyetemben nem rehabilitálja, azzal hitelteleníti az egész eljárást, a döntés viszont a dogmatikus csoportok felháborodását válthatta volna ki. Az utóbbi veszély Péter és társai felülvizsgálatával némiképp enyhült. így végül Kővágót (és Révészt) rehabilitálták, Kéthlyt pedig 1962. november 15-én a kémkedés és szervezkedés bűntette alól „bizonyítékok hiányában" felmentették, de ugyanakkor izgatás címén 3 évre ítélték. A felülvizsgálathoz szükséges iratok előkeresése már 1962-ben sem volt egyszerű. Mint a bizottsági jelentés megállapítja: „A bíróság az ÁVH-val karöltve igyekezett az ügyeket lényegében megtalálnatatlanná tenni. Sok ügyet nem is iktattak, az iktatónak egy része is hamis névvel, fedőszámon szerepelt. Az összes politikai ügyek iratait az ÁVH szabályellenesen elszállította." A kiküldött bizottság összetétele is szerepet játszhatott abban, hogy az iratok többsége végül is előkerült az állambiztonsági főosztály (illetve 1962-ben már főcsoportfőnökség) irattáraiból. Azonban a BM valószínűleg már/még ekkor sem adott át mindent az ügyészségnek, mert Szénási Géza 1962. júliusi 21-i jelentése szerint „ezek az iratok rendkívül hiányosak voltak, mert legtöbbször csak a felülvizsgálat során felvett jegyzőkönyveket, vagy még ezeket a jegyzőkönyveket sem, hanem csupán a felülvizsgálati megállapítások összegzését tartalmazták jelentés formájában. Több ízben a jelentések is csak fotókópiában álltak rendelkezésünkre. Az alapeljárás vizsgálati iratai, nem egy esetben maguk a bírósági ítéletek is zúzdába kerültek, és többszöri kérésünkre sem tudott a Belügyminisztérium további anyagokat szolgáltatni."

1 A rehabilitáció lezárása után a munkásmozgalmi ügyek minden, az eljárással kapcsolatos dokumentumát a Belügyminisztérium zárt irattárában helyezték el, A KB-határozat tárgyalása során idézettekre lásd: ÁBTL Zárt irattár. Rehabilitációs iratok. 403