Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról - Nagy Iván Könyvek 16. (Balassagyarmat, 2006)

EZERKILENCSZÁZHATVANKETTŐ. Ami ’56 után következett

Ezerkilencszázhatvankettő Az életmódviták a hatvanas évek első felének sajátos kísérőjelenségei. Az 1962-es év a sokáig emlékezetes frizsiderszocializmus-vita kibontakozásának, majd lezárásának az éve. Darvas József, az írószövetség elnöke már az 1960-as közgyűlésén felszólította az írótársadalmat a szocializmus építése során jelentkező különböző problémák megvitatására: „... kulturális életünkben éppen a pezsgés, az alkotó jellegű vitaélet területén valami nincs rendben. Kicsit a vitanélküliség állapota jellemzi egész kulturális életünket, irodalmi életünket is. Ehelyett arra kell törekednünk, hogy már a közeljövőben elérjük a gazdag és - merem mondani - nagyon éles, eleven vitáknak a korszakát." A minden kényes kérdést nyíltan megvitató párt imágóját építgető politikai vezetés sem zárkózott el az „elvi tisztázásoktól", így a viták automatikusan elemévé váltak a nyitáskorszak jelen- és jövőkép-meghatározásának. Ugyanakkor látni kell erős korlátozottságukat is. A megszólalók köre gyakorlatilag a párt különböző áramlatait képezte le, kiegészülve a „társutasok" népesedő csoportjával, és szinte kizárólag a humán, elsősorban művész, irodalmár értelmiségre korlátozódott, főként az Élet és Irodalom, az Új írás, a Kortárs, no és persze a Népszabadság hasábjain. Csak elvétve akadtak, természetesen méltó választ kapva, olyan egyéniségek, mint a képzőművészeti vitában megszólaló Kondor Béla: „Nem lehet-e egy festőnek az a véleménye, hogy a mi társadalmi viszonyaink szépsége még nem érte utol a Természet, egy nő, egy virág szépségét?"

1 Vita vitát követett. Az életmódviták közül még 1962-ben is folytatódott a huliganizmusról szóló vita, megnyíltak a művészeti viták (parasztábrázolás a művészetben, képzőművészetünk helyzete stb.), a Dezséry-vitaként ismert Erkölcs és dogmák című polémia, a Kortársban Veres Péter ordenáré levele kapcsán kibontakozó filmvita és a többi. A frizsiderszodalizmus-vita, mely az Új írásban Kultúra és életforma címen folyt, Váci Mihály egyik 1961 őszén megjelent írása kapcsán lángolt fel. A vita lényegének megértéséhez annyit mindenképp el kell mondanunk, hogy az SZKP XXII. kongresszusán meghirdetett, kommunizmust építő program tán nem is a hivatásos pártapparatcsikok agytekervényeit srófolta fel leginkább, hanem dogmatikai újításaival és távlati elképzeléseivel a szenvedélyesen hívő értelmiségieket hozta transzba. Váci - olvasva a téziseket - bizonyos a következő két évtized rendkívüli anyagi emelkedésében, cikkében már „végső hadmozdulatok tervét" emlegeti, „az anyagi világ végleges legyűrése érdekében". (Csak zárójelben tesszük hozzá, hogy az őszi magyar kongresszus elfogadott programja is kinyilatkoztatta: „Az egy főre jutó fogyasztás 1980-ban magasabb lesz, mint a fejlett tőkés országokban.") 1 Élet és Irodalom, 1962. január 13. 394