Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról - Nagy Iván Könyvek 16. (Balassagyarmat, 2006)

DOKUMENTUMOK Balassagyarmat ’56-os eseményeiről

Balassagyarmat '56-os eseményeiről Szarvas János egyetértett a forradalmi tanács határozatával, azonban azt nem tartja helyesnek, hogy a pártbizottság, illetve a Szociális 1 Munkáspárt helyiségé­ről nem beszélnek. Egy megfelelő, tisztességes helyiségről kell gondoskodni a Szociális 2 Munkáspárt részére is. Kemény János egyetértett azzal, hogy a rendőrség, nemzetőrség, kiegészítő parancsnokság menjen be a volt rendőrségi épületbe, de nem tudja, helyes-e, hogy a kiegészítő parancsnokság helyét átadják az útfenntartónak. Vannak-e annyian, hogy ki is használják azt a helyet? Véleménye szerint a pártbizottság el­helyezésével egyelőre nem kell foglalkozni. A rendőrség jelenlegi épületével kap­csolatosan közölte, hogy az lakásokból most egy éve lett átalakítva irodai helyisé­gekké. Ha ott most ismét lakásokat akarnak kialakítani, akkor legalább annyiba kerül az átalakítás, mint a múlt évben. Véleménye szerint azt kell figyelembe ven­ni, hogy ha más olyan épület van, melyben jelenleg hivatalok vannak, és ott keve­sebb költséggel lehet lakásokat kialakítani, akkor azt ott kell megcsinálni. Kapros Jenő véleménye szerint az ütőkártya a rendőrség volt épülete. Ha át­adják, akkor oda bemegy a rendőrség, nemzetőrség és kiegészítő parancsnok­ság, azonban ezeknek a szerveknek túl nagy az az épület, azt meg lehetne oszta­ni. Ezért sürgősen szükség lenne a főmérnökre. Kemény elvtárssal egyetért, hogy meg kell vizsgálni, melyek azok a hivatalok, amelyek könnyen, gyorsan, kis költséggel lakássá alakíthatók át. Ami a Szociális 3 Munkáspártot illeti, elgon­dolása az volna, hogy elfoglalhatná a városi tanács jelenlegi helyének hátsó, rep­rezentáltabb részét. Sürgős szükség van a főmérnökre, hogy felmérje a rendőrség tényleges szükségletét az új helyen, és a fölösleges részen más hivatalt is el lehet­ne helyezni. A terményforgalmi vállalatot mindenképpen javasolja kimozdítani jelenlegi helyéről, mert azt az épületet gyorsan át lehet alakítani lakásokká. Javasolta továbbá, hogy amennyiben a Népbolt Vállalat is sorra kerülne, ilyen szempontból figyelembe kell venni a jövőre nézve, ha jönne a városba olyan egyén, orvos stb., akinek két-háromszobás lakásra van szüksége, és ettől teszi függővé itt maradását, adják oda, ne aprózzák el! Még egyszer hangsúlyozta, hogy a főmérnököt be kell hívatni, és hamar hozzá kell fogni a felmérési munkákhoz. Dr. Szalkay Zoltán aziránt érdeklődött, hogy mielőtt a szóban forgó áthelye­zésre a javaslat megtörtént, felmérték-e pontosan a helyzetet, hogy melyik hiva­talnak melyik helyiségre van szüksége, mert csakis úgy lehet dönteni, ha annak tudatában vannak. Soós János véleménye szerint a végrehajtó bizottság most ne döntsön abban, hogy melyik hivatalt hova tegyék, hanem hozzon egy határozatot, melyben szó­1 Helyesen: Szocialista. 2 Ua. 3 Ua. 345

Next

/
Thumbnails
Contents