Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról - Nagy Iván Könyvek 16. (Balassagyarmat, 2006)

A JOG HALÁLA. A Pálinkás Antal és társai per anatómiája

A jog halála Az 1957. november 11-én meghozott másodfokú ítélet szerint Pálinkás An­talt halálra, lefokozásra, teljes vagyonelkobzásra, Garami Lajost 10 évi börtönre, lefokozásra, 10 évre egyes állampolgári jogainak gyakorlásától való eltiltásra, teljes vagyonelkobzásra, Stift Róbertet 3 évi börtönre, lefokozásra, 5 évre egyes állampolgári jogainak gyakorlásától való eltiltásra, vagyona egynegyed részé­nek elkobzására ítélték, míg a többiek esetében az elsőfokú bíróság ítéleteit hagyták jóvá. Ledényi 1957. december 9-én értesítette a Budapesti Katonai Bíróságot, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa november 27-én elutasította Pálinkás Antal kegyelmi kérvényét: „A szükséges intézkedéseket tegye meg!" 1 December 9-én este - a csodával határos módon - Pálinkás feleségének be­szélőt sikerült kikönyörögnie férjével. Mindössze öt percet kaptak a búcsúra: „Antal mellett és mellettem is 4-4 fegyőr állt. Azzal búcsúzott: mondd meg a gyermekeimnek, hogy nem voltam becstelen. Egész éjjel búcsúlevelet írok ne­ked. 2 Meg sem ölelhetlek? - kérdeztem. Ugyan már, kisfiam - válaszolta..." 3 1957. december 10-én az MSZMP Politikai Bizottsága határozatot hozott, mely kimondta: „Kérlelhetetlen vasszigornak kell érvényesülnie azokkal az osz­tályidegen, deklasszált, huligán elemekkel szemben, akik ellenforradalmi bűn­cselekményeket követtek el. Az ilyen elemek cselekményei megítélésénél az osztályhelyzet súlyosbító körülményként jelentkezik." 4 A halálos ítéletet a Budapesti Országos Börtön udvarán hajtották végre, Gás­pár Gyula hadbíró őrnagy, Tóth Antal őrnagy katonai ügyész, dr. Radó Sándor és dr. Szabó Ernő orvosok jelenlétében, 1957. december 10-én 6 óra 43 perckor, „törvényes keretek között". 5 Másnap a Népszabadság rövid hírben számolt be a kivégzésről. A hírt olvas­ta a bíboros is, aki így búcsúzott a katonától: „Pallavicini kivégezve. Szegény fe­lesége! Szegény Pallavicini!" 6 1 Periratok, 61. o. 2 Boroviczény Károly György 1989. június 16-án kelt levele szerint Pálinkás „kivégzése előtt levelet írt Alfonz nagybátyjának, a Pallavicini család fejének, bocsánatot kérve mindenért, amit tett." - Boroviczényi Károly György levele a Pallavicini családhoz. Freiburg, 1989. június 16. Másolat a szerző tulajdonában. 3 FRANKA T. 1989a. 4 Iratok, 613. o. 5 Periratok, a Pálinkás Antal elleni ítélet végrehajtásáról készült jkv. 6 Népszabadság, 1957. december 12. 8. o. - Mindszenty József: Napi jegyzetek. Budapest, amerikai követség 1956-1970. Vaduz, Mindszenty Alapítvány, 1979.182. o. 232

Next

/
Thumbnails
Contents