Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)

Harcok a Kárpátok előterében, Erdélyben és Magyarországon

ben egész nap esett az eső. A 23/5. század éjjel egy erdei faházban szállt meg. Másnap még mindig esett az eső, de ők tovább vonultak Solotwina felé. Az ezred, mint kiderült, az első vonal felé haladt. Ez előtt 6 kilométerre megálltak. Ügy tájékoztatták őket, hogy a 14-eseknél súlyos helyzet alakult ki. Az egyik századukat bekerítették. További 3-4 kilométer menetelés után a 23-asok parancsot kaptak egy völgy lezárására. Itt esteledett rájuk. Másnap, augusztus 5-én a nap szárítkozással telt. Az ezrednek 20 kocsi lőszert hoztak, de élelmet nem. A századoknál nagyon elkeseredett volt a hangulat, s ez átragadt a tisztekre is. Egyre több katona járt mezítláb, de sokaknak a bakancson kívül a köpenye és a sapkája is hiányzott. Nekik is kiosztottak 80 darab éles lőszert. Augusztus 6-án a 23/II. zászlóalj egy hegycsoportot fésült át, de sem ellenséget, sem pedig partizánt nem találtak. Az ezred a Jaworina 1337 méteres magassági pontra települt. Ezen a napon az élelmezés a következőképpen alakult: reggeli: 20 dkg kenyér és vízzel egyenértékű feketekávé, ebéd nem volt, vacsora: 10 fő kapott 1 darab 1 kg-os húskonzervet. Ebből egy kanállal jutott mindenkinek. így érthető, hogy mindenki csont és bőr volt. A katonák öltözéke elpiszkolódott, mert egy hónapja nem tudtak ruhát cserélni. Vizy Ferenc így jellemezte az akkori önmagukat: „Úgy néztünk ki, mintha kriptából jöttünk volna elő.”246 Tibay Géza így emlékszik vissza a Jaworina-csúcsi eseményekre: „Az itteni tevékenységünk jóformán abból állt, hogy megfigyeltük az ellenséges erők felvonulását alattunk. (...) Nehézfegyvereink nem voltak. Puskáinkkal, kevés lőszerkészletünkkel nem sok kárt tudtunk okozni az ellenségnek. Kisebb vállalkozásokat — a terep nekünk kedvezett — el tudtunk hárítani. Élelmiszer-, fegyver-, lőszerutánpótlás nem volt. Szerencsére, amikor felkapaszkodtunk a Jaworina-csúcsra, Lipa község csordája legelészett a lejtősebb, a falu felé eső oldalon. A csordások, amikor megláttak bennünket, csa- pot-papot otthagyva elmenekültek. A katonák egy pár tehenet kikanyarítottak a csordából.”247 Vizy Ferenc ezt a következőkkel egészítette ki: „A katonák a gazdátlan gulyából két fiatal tehenet lelőttek. Annyira éhesek voltunk, hogy a félig főtt húst elkezdtük enni. Természetesen kenyerünk nem volt. Ez augusztus 7-én történt.”248 A magaslaton berendezkedett ezredet a völgyből aknavetőtűz alatt tartották. Tibay Gézát idézem: „A távcsövünkön tisztán láttuk az alattunk lévő orosz állásokat. Ezek úgy néztek ki, hogy a felállított, s ránk irányzott aknavető mellett a kezelőiben nyugodtan kártyázgattak, miközben jókat húztak egy vod- kásüvegből. A tüzelőállásban számtalan aknagránát mellett legalább annyi üres és bontatlan vodkásüveget lehetett látni. Néha aztán az egyikük gondolt egyet, s egy gránátot becsúsztatott a vetőcsőbe. Mi meg húzhattuk fent a fejünket, de a legbosszantóbb az volt, hogy nem tudtunk hatásosan visszalőni.”249

Vizy Ferencnek is vannak erről emlékei: „A doni hadszínteret megjárt tartalékosok elmondták, amit saját bőrükön már megtapasztaltak. Az oroszok hihetet187