Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)
Don menti hadszíntereken
Don tnenti hadszíntereken ütegbeli tüzér főhadnagy 75 mm-es páncéltörő ágyúval 5-öt kilőtt, mire a megmaradt 4 harckocsi visszavonult.” Az ellenség gyalogságával aknavető-támoga- tással folytatta támadását. A zászlóalj a gyűrűből kitörve halogatva vonult vissza a Vakbélhátra, amelyet kb. 20 órakor ért el.”200 Hárs százados vezetésével a balassagyarmati zászlóalj mintegy 500 katonája tört ki a gyűrűből. Éjszakára a Vakbélháton, a nyílt terepen foglaltak el tüzelőállásokat. Az ellenség is kifáradt, nem támadott tovább. A 23/H. zászlóalj a helyzetet kihasználva megpróbált pihenni. Hárs százados így összegzi 1943. január 13-át: „E csatanapon az ellenség emberben oly nagy veszteséget szenvedett, hogy a drótakadályok előtt több helyen 1-1,5 m-es hullahegyek hevertek. Saját veszteség halott: 10 %, sebesült: 43 %.” Sötétedéskor az árokrendszerből kikeveredve, s a terepet már birtokló ellenséggel nem találkozva a 23/6. század is csatlakozott a Vakbélháton a zászlóaljához. Deák Gyula így emlékszik vissza erre az estére: „Este nyolc óra is elmúlt, amikor a zászlóaljparancsnok elosztotta a szálláshelyeit a nemrég elhagyott, de még nem egészen kihűlt állapotban lévő fedezékeket. Sikerült mégis fedél alá kerülni, ha csak pár órára is. A zászlóaljparancsnok előrelátó intézkedése folytán valahonnan a »gulyáságyúk« is előkerültek. Hoztak bőven meleg ételt, hogy mit, már nem emlékszem. Veszteségre ugyan számítottak, de ekkoráról még álmodni sem mertek. Az emberek tetszés szerinti mennyiséget ehettek, pótolhatták mindazt, amit két nap óta elmulasztottak.”201 Hárs százados megszervezte az állások védelmét. A kimentett tűzfegyverekkel lezáratta a völgy felől a Vakbélhátra felfutó horhosokat. Az éjszakát itt töltötte a salgótarjáni 53/III. testvérzászlóalj is.202 1943- január 14. Amíg a zászlóalj katonái pihentek, a zászlóaljparancsnok a még élő tüzérségi távbeszélővonalon egyeztetett az ezredparancsnoksággal. Azt az utasítást kapta, hogy a 23/H. és az 53/Ш- zászlóaljak Sztorozsevoje és Veszelij Hutor között a nyílt terepen foglaljanak el védőállást. Hajnalban Hárs százados felderítő járőröket küldött ki, hogy vegyék fel a kapcsolatot az állítólag Veszelij Hutorban tartózkodó Martsa Sándor ezredes csoportjával. A zászlóaljat hajnalban riadóztatták, majd reggelizés után, még világosodás előtt nekiindultak a térdig érő hóban a kiadott parancs végrehajtására. A hőmérséklet —20 fok alatt volt ekkor. A zászlóalj útbaindulása előtt Hárs László százados zászlóaljparancsnok parancsot adott segédtisztjének, Feimer István tartalékos zászlósnak, hogy tőlük nyugatra kb. 800 méterre a horhoson túli részen tüzérségi löveg éjszakázik. Vegyen maga mellé 20-30 embert, és az ott lévők védelmét biztosítsa, s ha szükséges, a visszavonulásukat fedezze. Feimer István a továbbiakra így emlékszik vissza: „Megvártuk a reggeli szürkületet és a zászlóalj éjszakai szálláshelyéről utolsónak távoztunk el. A magas hóban nehezen haladtunk előre. Mint parancsnok legelöl én mentem, utánam jött a legényem, majd libasorban 148
