Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)
Don menti hadszíntereken
Don menti hadszíntereken 1943. január 9- Békés harctéri napként jellemezhető. A szembenállók egész nap szórványosan tüzérségi, aknavető- és gyalogsági tűzzel lőtték egymást, miközben mindkét fél felderítő repülőgépei pásztázták az állásokat. 1943. január 10. A balassagyarmati katonák nagyobb ellenséges erők gyülekezését észlelték a hajnali órákban, amelyet tüzérségi tűzzel zavartak. 24 órakor a zászlóalj katonái vállalkozást hajtottak végre az ellenség egyik előretolt állása ellen. Azt megsemmisítették, majd nagy veszteséget okozva visszavonultak, miközben fegyvert zsákmányoltak és foglyot ejtettek. A fogoly vallomása egybehangzó« az előző napokban kihallgatott foglyokéival, miszerint egy-két nap múlva nagy támadás várható. A fogolytól megtudták még, hogy a szemközti állásokat az éjszaka folyamán magas rangú tisztek szemrevételezték. I943. január 11. Reggel az ellenség géppuskával és golyószóróval lőtte a zászlóalj egész körletét. A déli órákban a jobb szomszéd német 429. gránátosezred állásait bombázták, miközben a saját repülőgépek az otticsihai erdő ellen indítottak bombatámadást. A két fél repülői között heves légiharc bontakozott ki. Deák Gyula hadnagy a 23/6. század parancsnoka így emlékszik vissza a január 11-én tapasztaltakra: „A szemközti szovjet egységek nyüzsgése, mozgolódása egyre élénkebb, egyre ijesztőbb mértéket öltött. Nem zavarta őket az állandó tíz fok vagy azon felüli hideg hőmérséklet. Tervszerűen, szorgalmasan készültek a támadásra, úgy tettek-vettek, mintha mindez természetes lenne. A hideghez hozzászoktak, hisz itt születtek, s így senkinek közülük semmilyen problémát ez nem okoz. Évtizedek, sőt évszázadok alatt kialakult ruházatukon megtalálható minden előny s praktikusság. (...) Ezt fokozza még a nagymértékű igénytelenségük, egyszerűségük. Élelmezésük nem okoz problémát, ha a helyzet úgy hozza, megelégszenek olykor napokig is napraforgómaggal ebben a zimankós hideg időben. Itt a fronton csak egy dolgot tartanak fontosnak: a minden helyzetben működő géppisztolyaikba, na meg az aknavetőikbe bőven legyen lőszer, de abból aztán sok.”192 Varga Pál, a 23/6. század egyik géppuskásraj-parancsnoka pedig a következő sorokat vetette papírra 1943. január II. estéjéről: „Este négy munkaszolgálatos jött hozzánk, hogy a lövészárkot a hótól megtisztítsák. Erre nem volt szükség, mert mi azt mindig rendben tartottuk. Behívtuk őket a bunkerba, hogy melegedjenek meg, s közben beszélgettünk. Kiderült, hogy az egyik munkaszolgálatos, akit Sveszter Árpádnak hívtak, galgagutai tűzi- és épületfa-kereskedő volt. Említettem neki, hogy Bágyon Ferencet váltottam fel, aki a fateleppel szemben lakott. Cigarettát és kenyeret adtunk nekik. Megkérdeztük tőlük, hogy nem tud- ják-e, mi az a nagy motorzúgás, amit odaátról már napok óta hallunk? Csak any- nyit mondtak, hogy ők is hallották, de nem tudnak többet mondani. Hajnal felé mentek el.”193 A következő napok eseményei választ adtak erre a kérdésre is. 140
