Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

SZEMIGYESZJATSZKOJE

melegítették. Úgy látszik, biztonságban érezhették magukat, nem számítottak semmilyen meglepetésre. Lassan, óvatosan, minden nesz nélkül kb. 8 méterre megközelítették a beszélgetésben elmerülteket. Az egyik közülük azonban zajt észlelhetett, s a hóra fektetett puskája után nyúlt. Mielőtt elsüthette volna, a csendben megrohanok egyike a puska szuronyával mellbe szúrta, harcképtelenné tette. A két megszeppent melegedő kezét felemelve, megadta magát. Ezután nem maradt más hátra, minél előbb eltűnni a sötétben, vissza a faluba, még mielőtt a dulakodást meghallok a nyomukba erednének. A vállalkozó csoport valamennyi tagját a körvédelmi parancsnokságra, Tavassy alezredeshez, jelentéstételre irányítottam. Természetesen magukkal vitték a hadifoglyokat. Ott a két foglyot átvették és nyomban hozzáláttak a kihallgatásukhoz. Az alezredes a csoportnak köszönetet mondott, s kilátásba helyezte valamennyiük kitüntetését. Magam is ez ügyben felterjesztéssel éltem. (Pár nappal később Tavassy alezredestől útjaink elváltak, amire akkor senki sem számított. Az azután bekövetkezett zavaros, embertelen körülmények közepette sok ember elveszett, minden papír, minden feljegyzés megsemmisült. A nagy összevisszaság után, őszintén bevallom, hogy nem érdeklődtem, nem néztem a derék embereimnek beígért kitüntetése után! Vajon megkapták-e? Ezért nagyon restellem magam.) Késő este telefonon értesültem a foglyok vallomásairól, melynek lényege: egy-két napon belül az újonnan érkezett hadosztályok teljes erővel támadni fognak, eredményt kell felmutatniuk! Ezek után, a jövőnkre nézve, szép kilátás előtt álltunk! Január 26-án az előző éjjeli viszonylagos nyugalmi helyzet folytatódott. Az ellenség még nem indított támadást, csupán a nehézfegyvereit próbálgatta. E nyugalmasnak tűnő időben vonultatták fel a nagyszámú tüzérségi erejüket, beleértve az 87